Egyenesben a forradalomról

2012. szept. 21.

Ukrajna külügyminisztere szerint a társulási megállapodás nem EU-ajándék


Az Ukrajna és az EU közötti társulási megállapodás nem valamiféle ajándék Ukrajnának, hanem mindkét fél számára előnyös szerződés - jelentette ki Hriscsenko.

MTI-hír, 2012.09.21


A tárca vezetője a Korreszpondent ukrán hírportál szerint ígéretet tett arra, hogy az uniós képviselőkkel való találkozókon Kijev bizonyítani fogja tárgyalópartnereinek az említett megállapodás mindkét fél számára kölcsönös előnyeit.

Kifejtette, hogy szerinte hibát követ el az EU azzal, hogy átpolitizálja a társulási megállapodás aláírásának kérdését.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a múlt hét végén jelentette ki, hogy az Európai Unió egyelőre nem látja teljesülni azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az unió aláírja a társulási megállapodást Ukrajnával.

Sajnálatosnak nevezte, hogy az ukrajnai bírósági döntések - amelyek szavai szerint nem felelnek meg a nemzetközi normáknak - megakadályozták a két bebörtönzött vezető ellenzéki politikus, Julija Timosenko volt kormányfő és Jurij Lucenko exbelügyminiszter indulását az október 28-i parlamenti választásokon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése