Egyenesben a forradalomról

2012. okt. 7.

ENSZ-bírálat: Ukrajna büntetné a meleg-propagandát

 Az ENSZ emberi jogi hivatala felszólította Ukrajnát, gondolja át azt a sokak által bírált törvényjavaslatot, amely börtönbüntetéssel sújtaná a homoszexualitás népszerűsítését.

Rupert Colville, a világszervezet emberi jogi főbiztosa, Navi Pillay szóvivője pénteken New Yorkban azt mondta, hogy a szóban forgó ukrán törvényjavaslat "nyilvánvalóan diszkriminatív és szembemegy azzal az Ukrajna által vállalt nemzetközi kötelezettséggel, amelynek értelmében biztosítania kell a kifejezés és az információ szabadságát".

A törvényjavaslat, amelyet első olvasatban kedden fogadott el az ukrán parlament, bűncselekménynek nyilvánítja a melegek és leszbikusok kapcsolatát propagáló, arról kedvező képet festő alkotások előállítását, behozatalát és terjesztését Ukrajnában, hasonlóan az erőszakot, a rasszizmust, a nemzeti és vallási intoleranciát és a diszkriminációt hirdető művek terjesztési tilalmához.

Emberi jogi csoportok és politikusok között felháborodást váltott ki a jogszabálytervezet, amelyről azt mondták, visszavezeti az országot a szovjet korszakba, amikor a homoszexualitás is bűnnek számított.

A 450 fős Verhovna Rada 289 képviselője első olvasatban ennek ellenére megszavazta a javaslatot. Viktor Janukovics ukrán elnök egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy elfogadása esetén aláírja-e majd a törvényt.

(MTI)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése