Egyenesben a forradalomról

2013. dec. 14.

Kudarc a tárgyalásokon - kormánypárti ellentüntetés



Hogy is kezdődött?

November 21-én kezdődött a tiltakozássorozat, a megmozdulások kezdetben még civil kezdeményezésre, spontán szerveződve vonultak utcára az emberek tömegével. Amiatt tiltakozntak, hogy a kormány váratlanul leállította az EU-társulási felkészülés folyamatát. Azóta szünet nélkül tartanak a tüntetések, zavargások, nem ritkán provokációk és az erre adott karhatalmi ellenakciók Kijevben.

 November 30-ra virradóan rohamrendőrök például brutális erőszakkal oszlatták szét békés, pártsemleges diákok demonstrációját a Függetlenség terén. Ez újabb és dühödtebb tiltakozóhullámot indított el. Ezek után a legjelentősebb három parlamenti ellenzéki erő, a Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő mögött álló Haza (Batykivscsina) párt Arszenyij Jacenyuk vezetésével, a Vitalij Klicsko vezette Ütés (UDAR) és a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt élére állt a demonstrációknak, amelyen már nemcsak Ukrajna európai integrációját, hanem a kormány leváltását, Janukovics államelnök távozását és teljes hatalomváltást kezdtek követelni.

Egyre nőtt a vasárnapokon megrendezett népi nagygyűlések (narodnoje vecse)) résztvevőinek a száma. December 1-jén, majd a következő hétvégén már több százezren demonstráltak Kijev belvárosában: a Majdan téren és a kormányzati negyedben is. Véres összetűzés is történt rohamrendőrökkel, a tüntetők közül sokakat őrizetbe vettek a hatóságok. Emiatt a Majdan tüntetőinek követelései kiegészültek a fogva tartott aktivisták szabadon bocsátásával és az erőszakos rendőri akciók felelőseinek megbüntetésével.

Kormánypárti tüntetés december 14-én

A kormányalkotó Régiók Pártja felhívására ezrek mentek ki az ukrán kormány melletti tüntetésre Kijevben, sőt még az ország keleti feléből is buszoztatták, vonatoztatták a Janukovics-drukkereket, akik ingyenszállást is kapnak a fővárosban. Vasárnapra, december 15-ére 200 ezer főre számítanak, eredeti felhívásukban ez szerepelt, de ez valószínűleg nagyságrendi tévedés volt. Kijevben e poszt megjelenésekor, 14-én délután egyre több a rohamrendőr, a kormányellenes tüntetők pedig támadástól tartanak - nem alaptanalul. Ők nem a rendőröktől várják a védelmet, osztagokat kezdtek felállítani arra az esetre, ha a kormánypárti tüntetők esetleg megtámadnák őket. Többen összeesküvést gyanítanak: szerintük a kormánypárti tüntetők Kijevbe szólítása és szállítása és a rohamrendőrök számának újabb növelése akár egy éjszakai egy támadás előjele is lehet.

Kudarccal végződött kerekasztal


Ezt megelőzőleg, december 13-án elégedetlenül távoztak az ukrán ellenzék vezetői arról a kerekasztal-megbeszélésről, amelyet Viktor Janukovics elnök kezdeményezésére tartottak, hogy kiutat keressenek a belpolitikai válságból.

A résztvevők közül Arszenyij Jacenyuk, az ellenzéki Haza (Batykivscsina) párt vezetője kijelentette, hogy számos fontos kérdésre nem kaptak választ, például arra, ki adott parancsot a Függetlenség terén folyó tüntetés erőszakos feloszlatására, s megbüntetik-e a felelősöket.

"Követeltük, hogy ne alkalmazzanak erőszakot. Legalább erre válaszolt (Janukovics), hogy nem fognak. Hiszek-e neki? Nem" - szögezte le Jacenyuk.

Viktor Janukovics a tanácskozásról távozóban nem volt hajlandó válaszolni az újságírók kérdéseire. Az elnök még a találkozó előtt értésére adta az ellenzéknek, hogy nem hajlandó meneszteni a kormányt.

Egy másik ellenzéki vezető, Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt vezetője közölte, hogy a jövőben csak akkor vesz részt ilyen kerekasztal-tárgyaláson, ha a tüntetők kérik rá. "Nem akartam ma eljönni, de a Majdan (a kijevi Függetlenség terén demonstrálók) kötelezett minket erre. Közös állásponton vagyunk, amihez tartjuk magunkat" - mondta, utalva arra, hogy a három parlamenti ellenzéki párt vezetői a tüntetők felhatalmazásától tették függővé megjelenésüket a tanácskozáson.

Leonyid Kravcsuk volt államfő, a független Ukrajna első elnöke kijelentette, hogy reményei szerint a jövő héten, valószínűleg kedden lehet újabb fordulója a kerekasztal-tárgyalásoknak.

Eközben, mint fentebb a fejleményekről beszámoltunk, hirdette meg a kormányzó Régiók Pártja - írásban jelezve ezt a főváros vezetésének - , hogy vasárnap 200 ezer fős ellendemonstrációt tart Kijevben. Két helyszínt jelöltek meg: a parlamenttel szemközti parkot és a Függetlenség terének közvetlen szomszédságában lévő Európai teret. A párt fellegvárának számító kelet-ukrajnai Donyeckben a helyi szervezetük közzétette, hogy 19 vagonból álló szerelvényt béreltek a rendezvényre készülő híveik számára, akiknek élelmiszercsomagokat is osztanak az útra.

Az ellenzék újabb "népi nagygyűlést" hirdetett meg immár a negyedik egymást követő vasárnapra a Kijevi főtérre, s a megmozdulásnak a Méltóság napja elnevezést adták. Céljuk, hogy kifejezzék elkötelezettségüket Ukrajna európai integrációja mellett, továbbá tiltakozzanak az ellen, hogy Janukovics elnök megállapodást kössön a Moszkva irányította orosz-kazah-fehérorosz vámunióhoz való csatlakozásról.

A kora esti órákban becslések szerint mintegy 8 ezer tüntető volt a Függetlenség terén, még körülbelül ezren a környéken elfoglalt épületekben melegedtek. Az európai integrációért és hatalomváltásért demonstrálók már mintegy 250 sátrat állítottak fel a téren. A parlamenttel szemközti Marijinszkij parkban a kormánypárti ellendemonstráción a rendőrség közlése szerint ugyanebben az időszakban mintegy 15 ezren tartózkodtak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése