Egyenesben a forradalomról

2014. máj. 3.

Odesszában elszabadult a pokol

Háromnapos nemzeti gyász Odesszában (május 3 és 5)

2014. május 2-án este a milliós ukrán nagyvárosban tömeges összecsapásokra került sor, amelynek következtében, a legfrissebb adatok szerint, 43 ember életét vesztette és több mint 200-an megsebesültek, köztük 25 állapota igen súlyos. Az összecsapásokban az ország föderációjának támogatói és ellenzői vettek részt.

Arról, hogy ki kire támadt rá, ellentmondó információk láttak napvilágot, a felek egymást vádolják.

A halálos áldozatok között egyes híradások szerint több (valószínűleg 15) orosz állampolgár is van. Oroszország Külügyminisztériuma felszólította az ukrán vezetést, hogy találjanak megoldást a válságra és hivatalosan jelentsék be, hogy valóban vannak-e orosz állampolgárok a halottak között.



Az Unian ukrán hírügynökség esti (máj. 2.) jelentése szerint a kijevi hatalommal rokonszenvező néhány száz aktivista a szakszervezetek székháza előtti téren felgyújtotta az oroszbarát szeparatisták sátrait. Utóbbiak itt gyűjtöttek aláírásokat az Ukrajna szövetségi állammá való átalakításáról és az orosz nyelv államnyelvvé nyilvánításáról szóló népszavazás megrendezéséhez.

A szakadárok bemenekültek az épületbe, ahonnan lőfegyverekkel lőttek ki, és kövekkel is dobálták a támadókat. Tűz ütött ki a szakszervezeti székházban is, ahonnan többen az ablakokon kiugrálva menekültek.

Harcok más régiókban

Az ukrán kormányerők május 2-án Szlovjanszknál indított támadása a legjelentősebb hadmozdulat azóta, hogy ott egy hónappal ezelőtt fegyveres felkelés robbant ki a 130 ezres lakosú kelet-ukrajnai városban.

Avakov az akcióról szombaton azt írta, hogy a szakadárok elleni "hadművelet aktív szakasza hajnalban folytatódott".

Az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség a felkelők tájékoztatását idézve arról számolt be, hogy az ukrán kormányerők Szlovjanszkban lőtték az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) helyi részlegének épületét, ahol a felkelők parancsnoksága is van. Egy ember meghalt, tízen megsebesültek.


A kelet-ukrajnai Kramatorszkban folytatódott május 2-án hajnalban az ukrán kormányerők hadművelete az oroszbarát szakadárok ellen. Ezt Arszen Avakov ukrán belügyminiszter jelentette be kora reggel.

A politikus tájékoztatása szerint erőik elfoglalták a tévétornyot Kramatorszk városában.

Megjegyzendő, hogy valamennyi eseményről más-más beállításban számolnak be az orosz és az ukrán hírforrások, a Slavjánszki eseményeket például mindkét fél saját sikereként értékeli.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése