Egyenesben a forradalomról

2014. szept. 5.

Aláírták! - Tűzszünet Ukrajnában

Több, egymástól független hírforrás is megerősítette: Minszkben ma, 2014. szeptember 5-én aláírták a tűzszünetről szóló megállapodást Kijev és a Kelet-Ukrajnában harcoló szakadárok képviselői. A fegyvernyugvás közép-európai idő szerint 16 órakor lép életbe. -  A 14 pontból álló jegyzőkönyv fogolycseréről is rendelkezik.


„Az emberi élet a legnagyobb érték, ezért meg kell tennünk mindent, hogy megállítsuk a vérontást és véget vessünk a szenvedésnek" – mondta Petro Porosenko ukrán elnök az aláírás után. Porosenko a tűzszünet bejelentését követő első nyilatkozatában azt mondta, a fegyvernyugvást hatékony nemzetközi felügyeletnek kell biztosítania.

A NATO-országok a walesi csúcs első napján találkoztak Porosenkóval, és teljes támogatásukról biztosították Ukrajnát. Porosenko a pénteken életbe lépő tűzszünetről azt mondta, az az első lépés lehet a béke felé, majd egy „fokozatos béketerv" léphet életbe az ország keleti részén.

A szakadárok egyik vezetője viszont arról beszélt az AP szerint, hogy a tűzszüneti jegyzőkönyv aláírása nem jelenti azt, hogy az elszakadásért folyó harcuk véget ért volna.


Ugyanakkor még nem tudni, hogyan sikerül megvalósítani a megállapodást. Philip Hammond brit külügyminiszter például – még a megegyezés előtt – azt mondta, hogy az Európai Uniónak mindentől függetlenül dolgoznia kell a közvetlen kelet-ukrajnai katonai beavatkozással vádolt Moszkva elleni újabb szankciókon, de hozzátette: a büntetőintézkedéseket enyhíthetik, ha a tűzszünet tartósnak bizonyul. Diplomáciai forrásokra hivatkozva a Reuters arról számolt be, hogy az EU – miként azt tervezi – dönthet ugyan a gazdasági korlátozások szigorításáról, de annak életbe léptetésével valószínűleg kivár. Egyes hírek szerint három napot, mások szerint egy hetet adhat Oroszországnak, hogy bebizonyítsa, valóban a konfliktus megoldásán dolgozik.

A kelet-ukrajnai lázadók korábban jelezték, hogy garanciákat követelnek a fegyvernyugvás megvalósulására. Egyebek között attól tartanak, hogy az ukrán oligarchák által pénzelt önkéntes alakulatok folytatják a hadműveleteket. Szerintük a korábbi, júniusban meghirdetett tűzszünetet is a kormányerők sértették meg. Kijevben viszont éppen a lázadókat vádolják ugyanezzel, és kételkednek abban, hogy a szakadárok tekintettel lesznek a megállapodásra. Julija Timosenko volt kormányfő, a Batykivscsina (Haza) párt vezetője már ki is jelentette: „nem szabad bízni egy agresszorral kötött megállapodásban", ilyen egyezségre nem lehet stratégiai békét alapozni.

Pénteken napközben még folytatódtak a harcok a szakadár régióban, mintha az egymással szembenálló erők a lehető legjobb pozíciókat akarták volna kiharcolni maguknak a tűzszünet életbe lépése előtt. A Reuters jelenése szerint összecsapások voltak az Azovi-tenger partján fekvő kikötővárosnál, Mariupolnál, és a lázadók ellenőrzése alatt álló Donyeck repülőtere környékén is.

Frissítés kora este:

A Kreml üdvözölte az ukrán válság rendezését célzó nemzetközi összekötő csoport minszki ülésén létrejött tűzszüneti megállapodást.
hirdetés

Az orosz államfő szóvivője, Dmitrij Peszkov elmondta: Moszkva reméli, hogy a felek pontosan végrehajtják a dokumentumban foglaltakat és abban is bízik, hogy a felek folytatják a tárgyalásokat az ukrán válság teljes rendezéséig.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) hivatalosan is megerősítette az ukrajnai fegyvernyugvási jegyzőkönyv aláírását, Petro Porosenko ukrán elnök pedig arra utasította a hadsereg parancsnokait, hogy helyi idő szerint 18 órától szüntessék be a tüzet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése