Egyenesben a forradalomról

2014. júl. 29.

Jacenyuk munkában, Kárpátalján útlezárásokkal tiltakoznak a mozgósítás ellen

Nem kell amiatt aggódnunk, hogy munkanélküli marad. Múlt heti lemondása után július 28-án ismét munkába állt Arszenyij Jacenyuk ukrán kormányfő, holott közben már egy ideiglenes kormányfő is kinevezést kapott. Két miniszterelnök is kevés azonban az országra szakadt problémák megoldására. Kárpátaljéán például lakossági tiltakozások történtek a mozgósítás ellen: főleg az aggódó anyák és feleségek közutakat blokkoltak megyeszerte.

Jacenyuk - állítása szerint - az ukrán hadsereg finanszírozása szempontjából fontos költségvetési módosítási javaslat, illetve a gázvezetékrendszer reformjáról szóló előterjesztés napirendre vételének elutasítása miatt mondott le posztjáról múlt csütörtökön. Utóbbi lehetővé tenné nyugati befektetők bevonását a gázvezetékrendszer korszerűsítésébe.

A miniszterelnök hétfőn kijevi sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy a kormánytagok és a képviselők fizetésének csökkentését javasolja a kabinet, valamint, hogy a központi kormányzati szervek büdzséjét 400 millió hrivnyával, azaz mintegy 8 milliárd forinttal tervezi csökkenteni. "Nevezhetik ezeket némelyek populista intézkedéseknek" - jegyezte meg a kormányfő.
Közben Olekszandr Turcsinov házelnök csütörtökre összehívta a parlamenti képviselőket rendkívüli ülésre, amelyen Jacenyuk pozíciója is eldőlhet. Jelenleg jogilag még ő a kormányfő, de kissé zavaros a helyzet, mert kabinetje kinevezett egy ideiglenes kormányfőt.

Jacenyuk múlt csütörtökön azután nyújtotta be lemondását, hogy felbomlott az ukrán parlamentben a többségi kormánykoalíció. Előbb a Petro Porosenko elnök mögött álló Vitalij Klicsko kijevi polgármester vezette Ütés párt frakciója, majd a nacionalista Szabadság párt képviselőcsoportja jelentette be kilépését. A két párt ezt azzal indokolta, hogy így kívánnak lehetőséget teremteni az államfőnek a parlament feloszlatására és új parlamenti választás kiírására. Kormánypárti képviselők már régóta hangoztatták, hogy a jelenlegi parlament működésképtelen, nagy számban vannak benne olyan volt kormánypárti képviselők, akik orosz érdekeket szolgálnak, valamint az ukrán választók zöme is új választást, a parlament megtisztulását követeli a februárban véget ért - több hónapon át tartó - hatalomváltást követelő Majdan-tüntetések után.

Jacenyuk pártja, a Haza ugyanakkor nem értett egyet a kormánykoalíció felbomlásával. A kormányfő kijelentette, hogy egyes képviselők saját népszerűségük alakulását az ország érdekei elé helyezik. Miután a kelet-ukrajnai szeparatistákkal folyó harc miatt a hadsereg finanszírozását, az ország nehéz gazdasági helyzetének javítását célzó javaslatok napirendre tűzését a parlament elvetette, Jacenyuk benyújtotta lemondását a miniszterelnöki posztról. A jogszabályok szerint a kormányfő lemondását a parlamentnek jóvá kell hagynia, ám ezt meg sem várva, még aznap a kormányülésen kinevezték Volodimir Hrojszman miniszterelnök-helyettest ideiglenes kormányfővé. A parlament sem csütörtökön, sem pénteken nem tűzte napirendre Jacenyuk lemondásának kérdését, következő plenáris ülésére pedig csak augusztus 12-én került volna sor, ha a házelnök nem hívott volna össze rendkívüli ülést e hét csütörtökre.

Elemzők szerint a kormányválság mögött az államfő és a miniszterelnök mögötti pártok között kialakulóban lévő érdekellentétek, választási esélynövelési szándékok állnak. A Haza párt jelenleg nem túl népszerű, így nem érdeke, hogy mihamarabb sor kerüljön az előre hozott parlamenti választásokra, Jacenyuknak pedig a lemondás lett volna talán a megoldás arra, hogy maradjon némi esélye fennmaradni a politikai életben.

Tüntetők útlezárással tiltakoznak a mozgósítás ellen kárpátalján


Ungvár, 2014. július 29., kedd (MTI) - Az ukrán hadseregben elrendelt részleges mozgósítás ellen kezdődött több száz fős tüntetés kedden Munkácson, miközben a közeli Beregrákoson (Rakosino) második napja tarják lezárva a Csap-Kijev főútvonalat a tüntetők; a Huszti és a Beregszászi járás több településén is volt útlezárásos tiltakozás.


A munkácsi hadkiegészítő parancsnokság épülete előtti tüntetésen a hadseregbe behívott tartalékosok női hozzátartozói azt követelték a katonai hatóságtól, hogy férjeiket, fiaikat és fivéreiket ne vigyék a kelet-ukrajnai háborús övezetbe. A tiltakozók szerint a terrorellenes műveletben csak megfelelően kiképzett katonáknak lenne szabad részt venniük.


A „Kárpátalja, ne háborúzz!” jelszót skandáló nők a katonai parancsnokságtól a város egyik legforgalmasabb útkereszteződéséhez vonultak, és lezárták a forgalom elől. A tüntetők azt követelik, hogy Lengyel Zoltán polgármester tárgyaljon velük, ellenkező esetben lezárják a városon áthaladó nemzetközi vasútvonalat is. A tiltakozás azután is folytatódik, hogy Munkács első embere találkozott a tüntetőkkel és a „kényszermozgósítás” leállítását követelő közös beadványt fogalmazott meg velük együtt az ukrán elnöknek.

A város melletti Beregrákoson és három szomszédos községben hétfőn délután mintegy harminc nő és gyerek lezárta a településen áthaladó nemzetközi főútvonalat, aminek következtében hatalmas forgalmi dugó alakult ki mindkét irányban. Munkács felől Ungvár és az ukrán-szlovák határátkelőhely csak több tíz kilométeres kerülővel érhető el.

Az ukrán és magyar lakosságú faluban a tiltakozást az az álhír váltotta ki, hogy 300 helyi férfit fognak a hadseregbe behívni és a kelet-ukrajnai terrorellenes műveleti övezetbe vinni. A tiltakozók kedden sem voltak hajlandók feloldani az útblokádot, jóllehet reggel beleegyeztek, hogy beadványban fordulnak az ukrán állam vezetőihez, amelyben azt követelik, hogy ne a civileket, hanem a rendvédelmi szervek munkatársait hívják be katonai szolgálatra.

Hétfő délután a Huszti járás négy településén tartottak főként nők útlezárásos tiltakozást, de estére mindenütt feloldották a blokádot. A tüntetők azonban kilátásba helyezték, hogy amennyiben a hatóságok nem szüntetik be a mozgósítást, folytatják a tiltakozást.

Ugyancsak útlezárással tiltakoztak hétfő délután a nők a Beregszászi járás több magyarlakta településén. Forgalmas közlekedési útvonalakat vettek blokád alá Nagyberegen, Kígyóson, Beregújfaluban és egy nappal korábban Gáton.

Ilosván (Irsava) hétfőn helyi és környékbeli hadköteles férfiak tüntettek a járási állami közigazgatási hivatal épületénél a részleges mozgósítás ellen. A tiltakozók bejelentették, hogy a behívások folytatódása esetén lezárják a fő közlekedési útvonalakat.

A tiltakozó megmozdulásokat nagyrészt olyan rémhírek váltotta ki, hogy hatósági emberek mikrobuszokkal járják a településeket és erőszakkal fogdossák össze és viszik el a hadköteles férfiakat.

Valerij Luncsenko, Kárpátalja megye kormányzója a mozgósítás elleni tiltakozási hullámra reagálva azt mondta, hogy abban ellenséges titkosszolgálatok keze is benne lehet, így próbálva destabilizálni a helyzetet Kárpátalján.

Ivan Vaszilcjun ezredes, a Kárpátalja megyei hadkiegészítő parancsnokság parancsnoka hétfői sajtótájékoztatóján hadititokra hivatkozva nem volt hajlandó elárulni, hogy hány tartalékost fognak behívni a hadsereg soraiba a részleges mozgósítás 45 napja során.

A kárpátaljai ukrán nyelvű médiában ugyanakkor olyan hírek jelentek meg, hogy a megyéből a mostani részleges mozgósítás során hatezer tartalékost hívnak be katonai szolgálatra. Félhivatalos jelentések szerint az Ungvári járásból hatszáz, a Munkácsiból 500 főt mozgósítanak.
Kárpátaljáról eddig kilenc katona vesztette életét a kelet-ukrajnai harcokban.

A kárpátaljai tiltakozásk helyszínei:


Frissítés:

A Munkácsi járásban ideiglenesen felfüggesztették a részleges mozgósítást


 – jelentette ki  Olekszandr Moskovszkij alezredes, a Munkácsi Hadkiegészítő Parancsnokság katonai biztosa.

Az alezredes elmondása szerint a hadkiegészítő parancsnokság és a városi hatóságok  képviselői kompromisszumot kötöttek a kárpátaljai részleges mozgósítás kérdésében – írja a Mukachevo.net internetes hírportál.

Az alezredes elmondta, hogy a terrorellenes műveletek zónájába senkit sem küldtek és a közeljövőben nem is fognak oda senkit sem irányítani.

Mint korábban azt hírül adtuk, az ukrán hadseregben elrendelt részleges mozgósítás ellen kezdődött több száz fős tüntetés kedden Munkácson, miközben a közeli Beregrákoson (Rakosino) második napja tarják lezárva a Csap-Kijev főútvonalat a  tüntetők; a Huszti és a Beregszászi járás több településén is volt útlezárásos tiltakozás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése