Egyenesben a forradalomról

2012. okt. 31.

Abszolút többséget szerezhet a Régiók Pártja

Nem kizárt, hogy a Régiók Pártja anélkül is megszerzi a kormánytöbbséget, hogy koalícióra kellene lépnie a vasárnap Ukrajnában megtartott parlamenti választások nyomán a törvényhozásba bejutó másik négy párt valamelyikével - írta szerdai elemzésében a Korreszpondent.

MTI, 2012. okt. 31.


Az ukrán hírportál számításai szerint a Régiók Pártja listán 70-72 mandátumot szerezhet meg, egyéni jelöltjei pedig 115-118 választókerületben győzhetnek. E szerint akár 190 fős is lehet a Régiók pártjának frakciója az új parlamentben. Az előzetes eredmények alapján csatlakozhat még hozzájuk a kormánytöbbség megalakítása érdekében körülbelül 30 független, vagy egyéb párt színeiben egyéniben mandátumot szerző képviselő, köztük az Egységes Centrum Kárpátalján győztes három jelöltje, a pártot vezető Viktor Baloha eddigi katasztrófavédelmi miniszter, fivére és unokatestvére, valamint Volodimir Litvin házelnök és az általa vezetett Néppárt egy egyéni körzetben nyertes tagja.

Ahhoz pedig, hogy meglegyen a 450 fős parlamentben a legalább 226 főnyi többség, elég még hat képviselőt átállítaniuk magukhoz az ellenzékből. Megfigyelők nem zárják ki, hogy a kormánytöbbség megalakítása érdekében annyi ellenzéki ülhet át a Régiók Pártjának frakciójába, amennyi ehhez szükséges.

A Korreszpondent emlékeztetett: a független Ukrajnának csak az első parlamentjében volt egypárti többség: 1992-1994 között, amikor a Kommunista Párt képviselőcsoportjának 239 tagja volt.

2012. okt. 30.

Julija Timosenko: éhségsztrájk a börtönben

a képen nem ő látható
Éhségsztrájkot kezdett október 29-én, a választások utáni első napon Julija Timosenko. A bebörtönzött volt ukrán kormányfő ezzel az ellen tiltakozik, hogy szerinte választási csalásokat követtek el a 2012-es ukrajnai parlamenti választásokon.

Az éhségsztrájkról a volt miniszterelnök ügyvédje, Szerhij Vlaszenko számolt be. Közlése szerint Timosenko hétfőn már csak vizet volt hajlandó magához venni. Éhségsztrájkjáról hivatalosan írásban értesítette az állami büntetés-végrehajtási szolgálatot.

Mint ismeretes, a 2009-es orosz-ukrán gázmegállapodás aláírása miatt hivatali visszaélés vádjával hét év börtönbüntetésre ítélt volt kormányfőt jelenleg a harkivi börtönkórházban kezelik gerincpanaszai miatt.

Timosenko börtönbüntetésének megkezdése óta már másodjára folytat éhségsztrájkot. Korábban április 20-tól csaknem három héten át nem evett tiltakozásul amiatt, hogy beleegyezése nélkül szállították be a harkivi kórházba, s állítólag eközben fizikai erőszakot is alkalmaztak vele szemben.

A parlamenti választásokkal kapcsolatban nemzetközi szervezetek komoly bírálatokat fogalmaztak meg. Az EBESZ megfigyelői szerint a választást az egyenlő feltételek hiánya jellemezte, amit elsősorban az adminisztratív lehetőségekkel való visszaélés, a pártfinanszírozás átláthatóságának és a kiegyensúlyozott tájékoztatásnak a hiánya tett lehetővé. Andreas Gross, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése megfigyelői missziójának vezetője kijelentette: az egész választási folyamat "oligarchizálódása" azt eredményezte, hogy az emberek elvesztették a választásokba vetett bizalmukat.

Választási csalások - bírál az EBESZ, az EU és az USA

Az összeállítás az ukrajnai választások tisztaságát illető külföldi bírálatok közül ismertet hármat.

Komolyan bírálja az EBESZ az ukrán választásokat 

A szervezet szerint visszaélések történtek, és kiegyensúlyozatlan volt a tájékoztatás. Az ellenzék kampányfőnöke arról beszél, hogy akadályozzák a szavazatszámlálást több megyében. Janukovics pártjának előnye csökken, de még mindig tetemes.

A demokratikus fejlődés szempontjából visszalépésnek minősítették az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői a vasárnapi ukrajnai parlamenti választást.
Szerintük a választást az egyenlő feltételek hiánya jellemezte, amit elsősorban az adminisztratív lehetőségekkel való visszaélés, a kampány, a pártfinanszírozás átláthatóságának és a kiegyensúlyozott tájékoztatásnak a hiánya tett lehetővé.
A szavazást megelőző időszak bizonyos vonatkozásai visszalépést jelentettek az előző országos választás hasonló időszakával összehasonlítva - mutatott rá a több mint 600 megfigyelő véleményét összegző jelentés. Az, hogy Julija Timosenko ellenzéki vezető nem indulhatott jelöltként, szintén "károsan hatott a választási folyamatra" - állapították meg az EBESZ megbízottai. (okt, 29)

Élesen bírálta az ukrajnai választásokat az EU


Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitika főképviselője, valamint Stefan Füle bővítési biztos hétfő este közös nyilatkozatban emlékeztetett arra, hogy a nemzetközi megfigyelők a választások lebonyolításával kapcsolatban számos visszásságot tapasztaltak. "Elvárjuk, hogy Ukrajna jövőbeni parlamentje korrekt módon tükrözze a választók akaratát" - közölték nyilatkozatukban az uniós vezetők.
Ashton és Füle sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a bíróságok több ellenzéki személyiséget megakadályoztak a szavazáson való részvételben. A választások előtt lefolytatott bírósági eljárások nem feleltek meg a nemzetközi előírásoknak - hangsúlyozta a nyilatkozat. Ezzel összefüggésben az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint a bővítésért felelős biztos hangsúlyozta az ukrajnai igazságügyi rendszer megreformálásának a szükségességét.
Az uniós vezetők felszólították az ukrajnai hatóságokat a vasárnapi választásokon leadott szavazatok korrekt összeszámlálására, valamint az eredmények - hasonlóan korrekt - közzétételére. (okt. 30)

Választási csalás, manipuláció: Washington is aggódik Ukrajna miatt

A washingtoni külügyminisztérium helyi idő szerint hétfő este nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy az amerikai kormányt aggodalommal töltötte el a választások lebonyolítása. A külügyminisztérium szóvivője elismerte, hogy a vasárnapi szavazás békésen zajlott, azt számos hazai és nemzetközi megfigyelő ellenőrizte, ugyanakkor felhívta a figyelmet: Washington információi szerint a szavazás menetét, illetve a szavazatok leadását csalások és különféle manipulációk kísérték.
A szóvivő úgy értékelte, hogy a vasárnapi választások visszalépést jelentettek a korábbi parlamenti-, illetve elnökválasztásokhoz viszonyítva. Ennek kapcsán utalt arra a jelentős különbségre, amely a hivatalos választási bizottság által közzétett előzetes eredmények, valamint az ellenzék által végzett szavazatszámlása között alakult ki, mégpedig - a hivatalos közlés szerint - a Viktor Janukovics elnök mögött álló kormánypárt javára. (okt. 30)

2012. okt. 29.

Kárpátaljai eredmények - KMKSZ-jelöltek - Ungvár, Munkács Nagyszőlős körzete

Ahogy az várható volt, a teljesen esélytelen KMKSZ-jelöltek Kárpátalján a saját körzetükben nem kerültek be még az első 2 közé sem, az élen állóktól jócskán leszakadva 7-11 % közötti eredményekkel állnak a 3., 4. és 5. helyen. (Ez nagyjából azt jelenti, hogy még a magyar választóknak egy jelentős része sem szavazott rájuk)

A jelenlegi feldolgozottsági szinten, a sorrend végeredménye szempontjából már "beálltnak" tekinthető részadatok szerint (az adatokat folyamatosan frissítem, utoljára a végleges adatok kerülnek ide):
  • Kovács Miklós (Ковач Микола Миколайович)
    3. hely -
    10,41 % (végeredmény!)
     - Nagyszőlősi választókörzet
  • Gulácsi Géza (Гулачі Гейза Людвигович)
    4. hely - 10,59 % (végeredmény!)  - Munkácsi választókörzet 
  • Brenzovics László (Брензович Василь Іванович)
    5. helyen - 7,73 % (végeredmény!) - Ungvári választókörzet
A Nagyszőlős központú választókörzetben függetlenként indult, ugyancsak magyar Kincs Gábor a 6. helyen végzett 0,98 %-kal.

Az adatokat folyamatosan frissítem a hivatalos forrás - a CVK oldala - alapján:
Ungvári körzet - Munkácsi körzet - Nagyszőlősi körzet

Más: Országos eredmények  

Más:

Gajdos István mandátuma



Olvasd el ezeket is:

A választás eredményei

A leadott szavazatok összeszámlálása folyamatban van, hivatalos végeredmények néhány nap múlva várhatóak. A részeredmények a Központi Választási Bizottság (CVK) hivatalos honlapján követhetők nyomon.

A parlamenti küszöböt 5 párt lépte át, eredményeik arányában ezek osztoznak az összesen 450 mandátum felén, azaz 225 képviselői széken (a másik felét az egyéni választőkörzetek győztesei szerzik meg).

Meglepetést okozott, hogy a vasárnap esti exit poll adatokhoz képest  az első értékelhető tényleges hétfői adatok alapján kommunista párt jött fel a harmadik helyre, megelőzve Klicskó UDAR nev pártját. A Régiók Pártja és a Batykivscsina közti különbség hóval nagyobbnak látszott a korábban felbecsültnél, a nacionalista Szvoboda pedig 10 % alá esett.

Ahogy a feldolgozottság a 100 % felé haladt, a számok egyre inkább közelednek az exit poll felmérés eredményeihez, 90 százalék fölött az UDAR visszakerült a 3. helyre, megelőzve a Kommunista Pártot, a nacionalista Szvoboda pedig 10 % fölé emelkedett (mindez kedd este történ).

Az adatokat folyamatosan frissítem, utoljára majd a végeredmény kerül ide.

Utolsó frissítés: november 9. Feldolgozottság: 100 %
  • Régiók Pártja – 30,00 % / (exit poll: 30,48)
  • Batykivscsina –  25,54 % / (exit poll: 23,87)
  • UDAR – közel 13,96 % / (exit poll: 14,67)
  • Ukrán Kommunista Párt - 13,18 % / (exit poll: 12,07)
  • Szvoboda - 10.44/ (exit poll: 11.92)

Forrás: CVK

Más eredmények:

Mandátumok eloszlása - választási eredmény

Gajdos István (Kárpátalja) mandátuma

2012. okt. 28.

Exit poll eredmények, ukrán parlamenti választás




A 2012. október 28-án este, urnazárás után közzétett exit poll adatok


Forrás: http://podrobnosti.ua/power/2012/10/28/866809.html

A 614 szavazókörzet 20 ezer szavazójának megkérdezésén alapuló, több felmérés összesített adatai alapján az ukrán parlamentbe öt párt jut be a következő elért eredményekkel:

  • Régiók Pártja – 30,48
  • Batykivscsina – 23,87%
  • UDAR – 14,67 %
  • Ukrán Kommunista Párt - 12,07%
  • Szvoboda - 11,92
-----
A későbbi tényleges eredmények alakulása >itt követhető nyomon.

2012. okt. 22.

Választási esélyek - Ukrajna 2012

Az ukrajnai parlamenti választások eredménye 2007-ben
- a pártok elsősége szerint - KATTINTÁSRA NAGYOBB


Öt év telt el a legutóbbi ukrajnai parlamenti változások óta. Nem valószínű, hogy az elmúlt időszak az ország történetének arany oldali közé fog tartozni. Úgy tűnik,Ukrajna elvesztette azt a (főleg erkölcsi) előny, amely a "tiszta lappal indulás" után számára megadatott annak ellenére is, hogy az 1990-es évek gazdasági mélyrepüléssel kezdődtek a függetlenségét elnyert állam számára. Mégis: a fejlődés lehetősége, a lábra kapó demokrácia, a szabadságjogok kiszélesedése sokáig nagy bizalommal töltötte el a lakosságot. A 2000-es évek elejére ez a bizakodást látványos gazdasági fejlődés erősítette, 2008-ig úgy látszott, hogy a politikai széthúzás, a hatalmi struktúra szétziláltsága, a törvényi, pénzügyi, szabályozási háttér kaotikus volta ellenére a profitorientált piacgazdaság felülírja a nehézségeket. Szinte úgy tűnt, az ország hatékonyan működő kormányzás nélkül is prosperálhat, még az vaskos üzleti érdekek és a hatalom összefonódása sem akadályozta a fejlődést. A 2008-as válság aztán ezt a folyamatot megállította, a jól működő gazdaság visszaesett, repedések keletkeztek rajta, és ezeken keresztül egyre inkább láthatóvá vált a korrupció, a politikai arrogancia, a széthúzás, sőt, a nacionalizmus, idegengyűlölet is.

Hogy milyen esélyekkel indulnak az ukrajnai politikai erők a 2012-es választásokon?

A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet októberi, frissnek mondható felmérésének eredményei szerint a parlamenti mandátumra esélyes egyes pártok támogatottsága:
  • Régiók Pártja  - 20,1 %
  • Batykivscsina - 12,1 %
  • UDAR -  11.5 %
  • Ukrán Kommunista Párt  - 7,8 %
  • Szvoboda - 4,7 %

2012. okt. 21.

Ukrán nyelvtörvény



Viták, szempontok a választási kampány fényében és árnyékában


Ukrajna nyelvtörvénye a viták kereszttüzében áll. Senki nem tud megnyugtató választ adni arra, hogy
  • nem csupán a Régiók Pártja és Viktor Janukovics választási trükkjéről van-e szó, amellyel a tízmilliós nagyságrendű orosz lakosság bizalmátés szavazatait remélik elnyerni
  • nem az orosz nyelvnek az államnyelv szintjére való emelése-e a valódi cél, miközben az elenyészőbb számú kisebbségek számára semmilyen kedvezmény nem várható
  • nem bukik-e el a törvény a végrehajtás útvesztőiben
  • nem születnek-e olyan lényegi törvénymódosítások, amelyek alaposan eltávolítják a majdan végrehajtandó nyelvtörvényt az eredeti koncepciótól 
A kételyek súlyosak. Könnyen meglehet, csalatkozniuk kell azoknak, akik vérmes reményeket tápláltak az Ukrajnában immáron törvényerőre emelkedett nyelvtörvény nyújtotta előnyökkel kapcsolatba. A regionális nyelvi státus megadásának kedvező feltételei máris szigorodni látszanak, miközben tudható, hogy az ország számos közigazgatási egységében már a végrehajtási határozatra vonatkozóan is születtek testületi döntések. Nem tudni, hová, merre tendál a nyelvtörvény ügye, s milyen kölcsönviszonyba kerül a választási eredményekkel.

2012. okt. 12.

Az ukrán parlamenti választások tisztasága

Elkezdődött a visszaszámlálás... Miközben Kárpátalján a két magyar formáció egyre több sarat hajigál egymásra, aközben a nemzetközi érdeklődés inkább csak Kijevet látja...

A két hét múlva esedékes ukrajnai törvényhozási választások tisztaságának fontosságát hangsúlyozza Stefan Füle bővítési és szomszédságpolitikai biztos és Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője pénteken közzétett közös közleményében.

MTI-hír, 2012. október 12.

A két politikus az október 28-án tartandó voksolást "Ukrajna demokratikus bizonyítványa" vizsgájának nevezi. Ezért üdvözlik, hogy az ukrán hatóságok együttműködnek az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) és a választási megfigyelőkkel annak érdekében, hogy a választás megfeleljen a nemzetközi előírásoknak.

A cseh és a brit politikus felszólítja Kijevet, hogy teljes mértékben tartsa tiszteletben a tavaly novemberben elfogadott választási törvény előírásait, hogy fenntartsa a bizalmat a választás tisztasága, méltányossága iránt. Hangsúlyozzák, hogy minden jelöltnek azonos feltételeket kell biztosítani. Ennek kapcsán pedig külön aggasztónak tartják "a politikai pluralizmus hiányát" az ukrán televíziók műsorában, ami Füle és Ashton megítélése szerint azonnali lépéseket igényel; a kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében a médiára vonatkozó eljárások kidolgozását és a szabályok betartatása fölött őrködő testület felállítását sürgetik, amely "a problémákat képes időben orvosolni" - fogalmaznak az uniós politikusok.

Füle és Ashton szerint azonnal intézkedéseket kell hozni a választási hatóságok tevékenységének teljesen átláthatóvá tétele, valamint a párhuzamos kompetenciák megszüntetése érdekében. Emellett a két biztos sajnálatának ad hangot amiatt, hogy olyan bírósági ítéletek miatt, amelyek meghozatala nem ütötte meg a nemzetközi mércét, bizonyos ellenzéki jelöltek nem indulhatnak a parlamenti választáson. Ez utóbbi megjegyzésével a két politikus kétséget kizáróan a Julija Timosenko ellenzéki politikus elleni büntetőeljárásokra és ítéletre gondolt. Timosenkót hatalommal való visszaélés miatt 7 év börtönre ítélték Ukrajnában, az Európai Unió szerint az eljárás az igazságszolgáltatás politikai célokra történő felhasználása. Az ítélet miatt ugyanis Julija Timosenko sem a parlamenti választáson, sem a következő elnökválasztáson nem indulhat.

Uniós diplomáciai forrásból az MTI úgy értesült, hogy a választásokat követő, novemberi külügyminiszteri tanácson Ukrajna egészen biztosan napirendre kerül. A név nélkül nyilatkozó forrás konkrét tagállamok megnevezése nélkül úgy nyilatkozott, egyes országok már most, a választások előtt prejudikálják az eljárást, és biztosra veszik, hogy az ukrajnai parlamenti választások nem felelnek majd meg a nemzetközi elvárásoknak, valamint Viktor Janukovics ukrán elnök szavahihetőségével, megbízhatóságával kapcsolatban is kételyek merültek fel.

2012. okt. 7.

ENSZ-bírálat: Ukrajna büntetné a meleg-propagandát

 Az ENSZ emberi jogi hivatala felszólította Ukrajnát, gondolja át azt a sokak által bírált törvényjavaslatot, amely börtönbüntetéssel sújtaná a homoszexualitás népszerűsítését.

Rupert Colville, a világszervezet emberi jogi főbiztosa, Navi Pillay szóvivője pénteken New Yorkban azt mondta, hogy a szóban forgó ukrán törvényjavaslat "nyilvánvalóan diszkriminatív és szembemegy azzal az Ukrajna által vállalt nemzetközi kötelezettséggel, amelynek értelmében biztosítania kell a kifejezés és az információ szabadságát".

A törvényjavaslat, amelyet első olvasatban kedden fogadott el az ukrán parlament, bűncselekménynek nyilvánítja a melegek és leszbikusok kapcsolatát propagáló, arról kedvező képet festő alkotások előállítását, behozatalát és terjesztését Ukrajnában, hasonlóan az erőszakot, a rasszizmust, a nemzeti és vallási intoleranciát és a diszkriminációt hirdető művek terjesztési tilalmához.

Emberi jogi csoportok és politikusok között felháborodást váltott ki a jogszabálytervezet, amelyről azt mondták, visszavezeti az országot a szovjet korszakba, amikor a homoszexualitás is bűnnek számított.

A 450 fős Verhovna Rada 289 képviselője első olvasatban ennek ellenére megszavazta a javaslatot. Viktor Janukovics ukrán elnök egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy elfogadása esetén aláírja-e majd a törvényt.

(MTI)

2012. okt. 5.

Ukrajnai választás 2012 - Timosenko és Klicsko pártja közös jelölteket indít

Ukrajna erős-egészséges férfiúja és gyönge-beteg asszonya összefogott. Ellenzéki koalíció?

 MTI-hír, 2012. október 12.

Közös jelölteket indít az egyéni választókörzetekben az október 28-i ukrán parlamenti választásokon a két vezető ellenzéki erő, a Julija Timosenko bebörtönzött ukrán exkormányfő mögött álló Egyesült Ellenzék-Batykivscsina és a profi ökölvívó, Vitalij Klicsko UDAR (Ütés) nevű pártja - értesült a Kommerszant Ukrajina című lap.

Az újság csütörtöki írása szerint a két párt között január óta folyó egyeztetések nyomán mostanra csaknem minden körzetre kiterjedően megszületett a megállapodás.

Valentyina Nalivajcsenko, az UDAR egyik jelöltje a lapnak elmondta, hogy a 250 körzetből mindössze alig 40 maradt, amelyben még nem dőlt el, melyik jelöltet léptetik vissza a másik javára. Hozzátette, hogy a közös jelölteket a népszerűségi mutatók alapján választják ki, ez napokon belül az említett körzetekben is megtörténik.

A Batykivscsinánál is megerősítették az újságnak, hogy megegyezett a két párt egymással a közös jelöltek java részéről. Ivan Kirilenko, a párt parlamenti képviselője hozzáfűzte, hogy a még vitatott körzetekben a pártok helyi képviseletei választanak a jelöltek közül aszerint, hogy az illető mennyire élvezi a választók bizalmát, mekkora az ismertsége és a tekintélye az adott körzetben.

A Kommerszant Ukrajina ugyanakkor megjegyzi, hogy noha a két párt központi vezetése egymás között megállapodott, a jelöltek között vannak, akik érthető okok miatt vonakodnak önként visszalépni. "Több hónapon át dolgoztak, pénzt költöttek a kampányra. Ha van viszont egy mindkét erő által kinyilvánított közös elv, közös cél, az előrébb való az egyéni ambícióknál" - szögezte le Kirilenko.

Ukrajna bünteti a kettős állampolgárság eltitkolását

Bár a már korábban is történtek zaklatások a kettős állampolgárság miatt, egészében véve az ukrán hatóságok mindeddig megengedő magatartást tanúsítottak azokkal szemben, akik az ukrán mellett egy másik ország állampolgárságát is felvették. Most azonban az ukrán parlament törvénymódosítást fogadott el, amelynek értelmében ezentúl pénzbírsággal sújtják azokat, akik eltitkolják kettős állampolgárságukat. Feltételezhető, hogy ezt az intézkedést is érdemes a választási kampány részének tekinteni: míg a nyelvtörvény elfogadása főleg az orosz identitású választópolgároknak tett gesztus volt, addig a kettős állampolgárság szankcionálása a nacionalista érzelmű ukránok szimpátiáját vívhatja ki.

MTI-hír, 2012, október 4.

Bírsággal sújtja Ukrajna a kettős állampolgárság eltitkolását

Az ukrán parlament törvénymódosítást fogadott el, amelynek értelmében ezentúl pénzbírsággal sújtják Ukrajnában azokat, akik eltitkolják kettős állampolgárságukat.


A módosítás így lényegében megerősíti a kettős állampolgárság tilalmát.

Az állampolgársággal foglalkozó egyes jogi rendelkezések módosításáról szóló törvényt a 450 fős Verhovna Rada 264 képviselője szavazta meg - jelentette szerdán az Ukrinform hírügynökség.

"A törvény az egyetlen állampolgárságra vonatkozó, az ország alkotmányában foglalt követelmény megvalósítására irányul oly módon, hogy elejét veszi a kettős állampolgárság birtoklásának, illetve csökkenti az ilyen esetek számát" - idézte a hírügynökség a jogszabály indoklását.

A Korreszpondent ukrán hírportál szerint a törvény értelmében azok a nagykorú ukrán állampolgárok, akik saját akaratukból külföldi állampolgárságot szereztek, ám ezt eltitkolják, 170-510 hrivnya (mintegy 5-15 ezer forint) pénzbírsággal sújthatók. Az államapparátusban, illetve az önkormányzatoknál dolgozó hivatalos személyekre pedig ugyanezért 850-1700 hrivnya (25-50 ezer forint) büntetés róható ki.