Egyenesben a forradalomról

2015. szept. 24.

Már haditechnikát is lopnak Ukrajnában!

Nem csökken Ukrajnában a korrupció, a csempészet 

 

Az ukrán erők védállása
FIZETÉS után BEHAJTANI SZABAD!
Az IMF hitelmegállapodás egyik sarkalatos pontja volt, hogy az ukrán kormány kötelezte magát olyan törvények elfogadására, melyek megfékezik a korrupciót és jelentős mértékben csökkentik a feketegazdaság befolyását. Az ország államadóssága 2015-ben egyes becslések szerint elérheti a 157 százalékot, ezért is lenne fontos, hogy a teljes gazdaság mintegy felét kitevő árnyékgazdaságot valamilyen formában megszelídítsék.

A munkácsi ügy

Júliusban tűzharc tört ki Munkácson, a város egyik sportlétesítménynél a Jobboldali Szektor (PSZ) önkéntes fegyveresei és az ukrán parlament egyik kárpátaljai képviselőjének emberei, valamint a helyszínre érkező rendőrök között, nyolcan megsebesültek – adta hírül az MTI. Az ügy közvetett oka a csempészpiac újraosztása volt. A parlamenti vizsgálóbizottság két hónap alatt jóformán semmilyen érdemi következtetést nem tudott levonni, azon túl, hogy a lehetséges szereplők között megemlített mindenkit, akikről a hírportálok korábban írtak. Az egész tragédia hozadéka annyi volt, hogy az ügyészség elkezdte vizsgálni az Ukrán határőrök és vámosok munkáját. Lehallgatják a mobiltelefonokat és átnézik az elküldött smseket, így sikerült lebuktatni cigaretta csempészeket, de az utóbbi időben a „terroristaellenes műveleti terület” ATO ütközési zónáját ellenőrző alakulatok is fölöttébb izgalmas törvényszegésekért felelhetnek.

sms-ben tudatták a vesztegetés árát

Az Ukrán főügyészség nyilvánosságra hozta azokat a lehallgatott mobiltelefon beszélgetéseket és elfogott sms üzeneteket, melyeket a 28-as gépesített dandár parancsnoka tömegesen küldött az ATO területére behajtani akaró szállítóknak. Az üzenetek tanúsága szerint, 100-120 ezer hrivnyát (1 millió 200 ezer forint) kértek egy-egy szállítmány átengedéséért, ebből 10 ezer hrivnyát kapott a poszt, a többi a parancsnokságra ment. Az ügyet érthetetlenné teszi, hogy a kamionok például cukrot szállítottak ukrajnai raktárakból a szakadár területre. Az alkalmanként kifizetett vesztegetési összegért a boltok polcairól kiskereskedelmi áron is kb. tíz tonna cukrot lehetne venni, tehát cukrot egészen biztosan nem csempészhettek. Felvetődik a kérdés, hogy akkor az sms-ben leírt százezer hrivnyáért vajon mit volt érdemes Ukrán területről átcsempészni?…

Az Ukrán katonák, veszteségként leírt tankokat adtak el

Üde színfoltja volt a hétnek az a hír, miszerint ukrán katonák páncélos járműveket csempésztek ki a harci zónából. Az ukrán biztonsági szolgálat emberei nagyon meglepődtek, amikor egy Odesszai raktárban hosszú polcrendszerekre halmozva megtalálták, a veszteségként leselejtezett vadonatúj harckocsik és tankok alkatrészeit írta az unian.net

A fentebb leírtakból is kitűnik, hogy az ígéretek és erőfeszítések ellenére, még nagyon messze van Ukrajna EU-s csatlakozása, de még az is távolinak tűnik, hogy normális ország benyomását keltse.
Meglepő, de már haditechnikát is lopnak a banditák Ukrajnában! Olyan súlyos a korrupció, hogy Ukrajna, nem tud mit kezdeni a csempészet, és az sms, az ATO, területén ukrán válság van. A korrupció súlyosságát is jelzi az Ukrajnában, hogy egyre több magasrangú katonai vezetőt és hivatalnokot tartóztatnak le.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése