Egyenesben a forradalomról

2012. nov. 5.

Tüntetés Kijevben

A CVK épülete előtt összegyült ellenzék azzal vádolja Viktor Janukovics elnököt és pártját, hogy csalt az október 28-i parlamenti választáson. A mintegy ötszáz nemzetközi megfigyelő is komoly jogsértéseket tapasztalt a voksolás lebonyolítása során. 

Bár a szavazatok összeszámlálása napokkal ezelőtt már a 99 % fölé került, a választás végeredményét továbbra sem közlik.

Kilenc egyéni választókörzetben még mindig kérdéses, melyik jelölt nyert. 

A kormánykoalíció előre gondoskodott választási győzelméről, hiszen eltörölték a csak listás választási rendszert, így a mandátumok felét lehet megszerezni pártlistáról, a másik felét pedig az egyéni választókörzetek alapján. 

A koalíció épp annak köszönheti győzelmét, hogy az egyéni körzetekben jobban szerepeltek jelöltjei. Egyelőre ugyan nem tudni, megtartja-e a kormányzat 225 fős mandátumtöbbségét, ám a koalíció mindenképpen biztos többségre számíthat, mert a parlamentbe jutott mintegy félszáz független képviselő nagy része Janukovicsékat támogatja majd. A Julija Timosenko és Vitalij Klicsko-vezette ellenzék ugyan csak körülbelül 180 mandátumra számíthat, de sikerült megakadályozni azt, hogy a koalíció megszerezze a 300 mandátumot, amely már elegendő lenne az alkotmány módosításához is. Janukovics hírek szerint úgy akarja megváltoztatni az alaptörvényt, hogy 2015-ben ne a nép, hanem a parlament választhassa meg az új elnököt. Így újabb államfői mandátumot biztosítana maga számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése