Egyenesben a forradalomról

2016. júl. 24.

Szavcsenko Ukrajna diktátora akar lenni

Ukrajna elnöke Szavcsenkó Porosenko
Elnökök egymás között

Az ukrán pilótanő már akarja a hatalmat


Nagyezsda Szavcsenko ukrán pilótanő, a kiszabadulása utáni sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy ha felkérnék, elvállalná Ukrajna elnöki posztját, „de erről nincs mit beszélni” mondta akkor.

A Ria Novosztyi hírportál szerint most már azon a véleményen van, hogy minél hamarabb át kell venni Ukrajna elnöki székét, és – legalábbis egy időre – diktatúrát kell bevezetni.  „Eddig nem tudtam, nem akartam, most azt mondom, hogy köteles vagyok erre. Egy időre diktatúrát kell bevezetni, és vissza kell adni a népnek a hatalmat, de úgy, hogy a népnél is maradjon a hatalom” – fogalmazta meg céljait a Ria Novosztyi szerint, akik a www.dw.com portálra hivatkoztak.

Korábban Nagyezsda Szavcsenkó azzal a kijelentésével keltett feltűnést, miszerint a Kelet-Ukrajnában harcoló mindkét fél hibás.

A Ria Novosztyi egy másik írása szerint az ukrán pilótanő „nem is igazi”, valójában Putyinista ügynök. Az Oroszországban eltöltött idő alatt átnevelték, és minden hazafias kijelentése pusztán lózung, az átverés része. Putyin azért küldte Ukrajnába, hogy a parlamenten belülről bomlasszon.

Szavcsenkó elnöki tervei egyelőre csak szűk körben népszerűek, a többség elismeri áldozatát az ukrán szabadság oltárán, de nem tartják képesnek ilyen poszt betöltésére. A diktatúra bevezetését egyre többen támogatják, különösen a radikális pártok képviselői, mivel a korrupció megszüntetésének ezt az egy útját látják járhatónak.
Szavcsenko Ukrajna diktátora akar lenni, hogy visszaadja a hatalmat a nép kezébe. Nagyija Szavcsenkó szeretne lenni Ukrajna elnöke, és diktatúrát vezetne be, hogy megszüntesse a korrupciót és újra az embereké lehessen az ország, akiket ő annyira szeret. Érdekes ukrajnai témák még: Ukrajna, Ukrajna elnöke, Szavcsenko, Nagyezsda, kelet-ukrajnai harcok, hírek Ukrajnából.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése