Egyenesben a forradalomról

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: forradalom. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: forradalom. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. márc. 21.

Így lettem orosz MÉM

Meghamisítottak – lassan legenda leszek

Nem akartam foglalkozni ezzel a hülyeséggel, de sajnos mémként terjedni kezdett az orosz online felületeken a hamis szöveg és a torz beállítás. Lassan két hete annak, hogy észrevettem: egy ismeretlen orosz honlapról egyre többen kattintanak át A komisz Ukrajna c. cikkemre. Megnéztem, honnan is. És elképedtem. A blogpublikáció képmásolatként közli bejegyzésem elejét, majd ismerteti előbb a Kárpáti Igaz Szó Szpaszibo című cikkét (amelynek állításaira én is utaltam az eredetiben, nem épp egyetértőleg), utána az én írásomat „foglalja össze”. A kezdés akár imponáló is lehetne:
… на другом популярном ресурсе прогремела статья “Хамская страна”. Автор, Карой Бала, крупнейший поэт творящих сегодня по-венгерски, обожаемый и почитаемый в Будапеште, открыто заявил, что
Ám aztán olyan „idézeteket” hoz fel, amelyekhez még csak hasonló mondatok sincsenek bejegyzésemben. Úgy vagyok beállítva, mint valami rettentően radikális ukránellenes és oroszbarát ellenálló, főként, hogy a záradékban még egy kis krimit is kanyarít a szerző körém: mintha maszkos huligánok rá akartak volna támadni a családunkra, de a véletlenül arra sétáló jóindulatú turisták ezt megakadályozták. Ezen már kacagnom kellett és úgy gondoltam, hogy a képtelenségeket állító blogger valószínűleg valamilyen fordítóprogrammal lefordíttatta a cikkemet, valami halvány elképzelése lett arról, mi is áll benne, a többit hozzáköltötte saját beállítódása és szája íze szerint, majd fantáziált a végére egy kis csattanót is.
Én nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget a dolognak, minden bloggernek joga van fantáziálni, akár még rólam is, miért is kellene ezen fennakadnom, hiszen ezt teszem magam is gyakorta, amikor például halálhíremet költöm.

Igen ám, de a kis hamis hamisító cikkecskéje vagy szó szerinti formában, vagy módosított szöveggel-képpel útra kelt az orosz nyelvű interneten, volt, ahol Parti Nagy Lajos fotóját tették belé, mintha az engem ábrázolna. Amíg blogok, fórumok, közösségi szájtok osztogatták, nem is zavart, később azonban már online hírportálok is vagy átvették, vagy hivatkoztak rá…

Tovább >> » Meghamisítottak – lassan legenda leszek

2014. febr. 22.

A Parlament menesztette Janukovicsot

Néhány perccel ezelőtt az ukrán Parlament távollétében menesztette Viktor Junukovics államfőt. Előzmények: A délután folyamán felrebbent a hír, hogy Janukovics önként lemond. Ezt az ellenzék jelentette be annak alapján, hogy a Jacenyukkal folytatott telefonbeszélgetés során az elnök beleegyezett abba, hogy lemond. A sajtóban meg is jelentek a hírek, de az elnöki szóvivő ezt cáfolta. Nem sokkal ezután Janukovics tévéüzenetben jelentette be, hogy nem mond le és puccsnak nevezte a történteket. A Parlament ezek után döntött menesztéséről és május 25-re kiírta az elnökválasztást.

Julija Timosenko szabadlábon

2014. febr. 21.

A parlament törvényt fogadott el - a Jobb Szektor tovább harcol...

Törvényt fogadott el az ukrán parlament péntek délután a 2004-es alkotmányhoz való visszatérésről, ami bizonyos jogköröktől megfosztja Viktor Janukovics államfőt.

A szűkebb elnöki jogköröket előíró korábbi alkotmányhoz való visszatérés része a válság megoldását célzó, Janukovics elnök és az ellenzéki vezetők által pénteken aláírt megállapodásnak.
   
A parlament ezt követően elfogadta azt a törvényt is, amely feltétel nélküli amnesztiát biztosít mindazok számára, akiket a kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatban tartóztattak le.
 
Háromnapos gyász kezdődik a tüntetések áldozatainak emlékére Kárpátalján


Háromnapos gyászt hirdetett az ukrajnai hatalom elleni tüntetések során életüket vesztett áldozatok emlékére pénteken a Kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés).

A vasárnapig tartó közös gyász megtartását Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke rendelte el. Ennek értelmében a hét utolsó három napján a legnyugatibb ukrajnai megye területén működő vállalatoknak és intézményeknek félárbocra kell ereszteniük a fekete gyászszalaggal megjelölt ukrán állami zászlót. A szórakozóhelyeken, vendéglátóipari egységekben korlátozni kell a rendezvények, ünnepségek megtartását és a zenelejátszást. A különböző felekezeteknek gyászistentiszteletet kell tartaniuk az elhunytak emlékére.
   
Ugyancsak háromnapos gyászt rendeltek el péntektől Lembergben (Lviv). A városból és a hozzá tartozó megyéből tizenhárom tüntető vesztette életét a csütörtöki kijevi összecsapásokban.
 
Az elnöki hivatal közleményben jelentette be a megállapodást


Az ukrajnai politikai válság rendezéséről szóló megállapodást Viktor Janukovics ukrán elnök és a parlamenti ellenzék három vezetője, Arszenyij Jacenyuk, Vitalij Klicsko és Oleh Tyahnibok írta alá - közölte az ukrán államfő hivatala pénteken.

Az aláírási aktuson jelen volt Frank-Walter Steinmeier német és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, továbbá Eric Fournier, a francia külügyminisztérium kontinentális Európa főosztályának vezetője.
   
"Jelen megállapodás aláírását követő 48 órán belül sor kerül annak a különleges törvénynek az elfogadására, aláírására és kihirdetésére, amely visszaállítja Ukrajna 2004. évi alkotmányát" - olvasható a közleményben.
   
"A megállapodás aláírói kinyilvánítják szándékukat, hogy koalíciót hoznak létre és nemzeti egységkormányt állítanak fel az aláírástól számított 10 napon belül" - áll a közleményében.
   
"Az elnökválasztást az új ukrán alkotmány elfogadása után azonnal, de legkésőbb 2014. december végéig megrendezik, új választási törvényt fogadnak el, és új központi választási bizottságot hoznak létre arányos alapon, az EBESZ és a Velencei Bizottság szabályai szerint" - olvasható a közleményben.
   
A dokumentum szerint az ukrán hatóságok nem fognak bevezetni rendkívüli állapotot az országban, és a parlament "elfogad egy harmadik törvényt a büntetőjogi felelősség alóli mentesítésről, amely ugyanazokra a törvénysértésekre vonatkozik, mint a 2014. február 17-i törvény" - áll az ukrán elnöki hivatal közleményében.

Az ukrán ICTV tévécsatorna tudósítása szerint a megállapodás értelmében 48 órán belül visszaállítják Ukrajnában a 2004-es alkotmányt, 10 napon belül nemzeti egységkormány alakul, alkotmányos reform kezdődik, amely legkésőbb szeptemberig újraszabályozza az elnök, a kormány és a parlament jogköreit, majd az új alkotmány elfogadását követően, de legkésőbb az év vége előtt előre hozott elnökválasztást tartanak.

A radikális ukrán jobboldal nem fogadja el a megállapodást

A parlamenten kívüli különféle ukrán nacionalista mozgalmakat tömörítő Jobb Szektor bejelentette, hogy nem fogadja el a pénteken Viktor Janukovics ukrán elnök és a parlamenti ellenzék három vezetője között aláírt megállapodást.

A Jobb Szektor, amely nagyon aktívan részt vett a kijevi kormányellenes megmozdulásokban, közölte, hogy folytatja harcát "az országot kormányzó rezsim eltávolításáig" - jelentette helyszíni adásában a TVN24 lengyel hírtelevízió.

MTI

Újabb megállapodás - de nincs béke

Előre hozott elnökválasztás, koalíciós kormány létrehozása és alkotmányos reformok


Miközben az utóbbi napok halálos áldozatainak a számát már 100 fölöttire becsülik a különböző források és eléggé egyértelműnek látszik, hogy mind a karhatalmi erők, mind a szélsőséges tüntetők csoportjai tűzfegyvert használtak, aközben  február 21-re virradó éjszakán újabb megállapodás született a békés rendezésre. Viktor Janukovics elnök hivatalának péntek reggeli bejelentése szerint megállapodás jött létre az ukrán belpolitikai válság megoldása érdekében az ukrán elnök, az uniós külügyminiszterek és az ellenzék képviselői között. Előre hozott elnökválasztást, koalíciós kormány létrehozását és alkotmányos reformot is előirányoz az ukrán kormány és az ellenzék között létrejött megállapodás - derült ki az ukrán állami televízió adásából.

Az ellenzék és az unió részéről egyelőre nem erősítették meg az egyezséget.






Frissítés
Uniós forrásokra hivatkozva a dpa német hírügynökség is arról számolt be péntek délelőtt, hogy az ukrajnai konfliktusban szemben álló felek megállapodtak egy átmeneti kormány létrehozásában, valamint abban, hogy szeptemberig módosítják az alkotmányt és legkésőbb decemberben előre hozott elnökválasztást tartanak.
A dpa hírügynökség Kijevben az európai uniós küldöttség magas rangú tagjaitól kapott információkat. Egy magas rangú uniós diplomata szerint azonban az ellenzék még változtatni akar a megállapodáson.
Az ukrán állami televízió péntek reggel közölte, hogy előre hozott elnökválasztást, koalíciós kormány létrehozását és alkotmányos reformot is előirányoz az ukrán kormány és az ellenzék között létrejött megállapodás.



Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint a megállapodást pénteken délben írják alá. Más részletek nem ismertek az egyezségről.

Néhány perccel az elnöki hivatal közleménye előtt vált ismertté diplomáciai forrásokból, hogy a megbeszélések helyi idő szerint péntek reggel 7.30-kor értek véget, és a rövid szünet után, a délelőtt folyamán folytatódnak. Diplomaták csak arról tájékoztattak, hogy a megbeszélések "nagyon nehezek" voltak.

Lemondott a vezérkari főnök helyettese is

Lemondott az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese, tiltakozva az ellen, hogy a hatalom megpróbálja bevonni a hadsereget a válság rendezésébe - jelentette pénteken kora reggel az UNIAN hírügynökség, amely honlapján közzé is tette a tábornok lemondó levelének másolatát.

"Ma a katonák bevonása zajlik a polgári konfliktusba, ami megengedhetetlen. Ez katonák és békés polgárok halálához vezethet, amit nem szabad megengedni. Ez az én személyes álláspontom polgárként, tisztként, vezetőként, aki felelős a beosztottaiért. Ezért benyújtottam lemondásomat" - írta Jurij Dumanszkij altábornagy.

Az UNIAN emlékeztet arra, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök szerdán váltotta Volodimir Zamanát, az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökét, és a haditengerészet parancsnokát, Jurij Iljint nevezte ki a helyébe. Az új vezérkari főnök kinevezése előtt jelentette be Pavlo Lebegyev védelmi miniszter, hogy a hadsereg részt vehet az országos "terroristaellenes műveletben".

A leváltott vezérkari főnök állítólag nem volt Janukovics elnök feltétlen híve.


Helyszíni jelentések szerint a nyugodt éjszaka után a péntek reggel is viszonylagos nyugalomban telik a kijevi főtéren. Néhány ezren vannak a Majdanon, és készülnek a rohamrendőrök esetleges újabb ostromára, gumiabroncsokat cipelnek a barikádokhoz az Insztitutszka utcából. A Majdanon létesített barikádok, illetve a tér környéki utcákon rohamrendőrök jelenleg nincsenek.

A Szegodnya című napilap internetes felületén arról adott hírt, hogy a tüntetők pénteken lezárták a boriszpili repülőtér felé vezető utat. Mintegy ötezer ember gyűlt össze a légi kikötő felé vezető út egyik kereszteződésénél, barikádot emelnek, és gumiabroncsokat halmoznak fel. Koordinátoruk azt mondta a lapnak, hogy a tüntetők meg akarják akadályozni a parlamenti képviselők távozását az országból. Korábban olyan hírek láttak napvilágot az ukrán internetes portálokon, hogy a honatyák családostul hagyják el az országot.

Az ukrán egészségügyi minisztérium péntek reggeli tájékoztatása szerint a kijevi összecsapások kezdete, kedd óta összesen 77-en haltak meg az ukrán fővárosban. A belügyminisztérium közleménye szerint 16-ra emelkedett a megölt rendőrök száma, és 130 rendőrt szállítottak kórházakba lőtt sebekkel.

Jurij Lucenko volt belügyminiszter felszólította a lembergi rendvédelmi szervek szolgálatban lévő és egykori tagjait, hogy fegyverrel induljanak Kijevbe a kormányellenes tüntetők védelmére.

Moszkvában is szimpátiatüntetés lesz

Vaszilij Olejnyik regionális biztonsági főosztályvezető-helyettes elmondta: semmiféle bejelentés nem érkezett a moszkvai főpolgármesteri hivatalba arról, hogy szombaton bárki bármilyen megmozdulásra készülne az ukrán nagykövetség épületénél.

A hivatalnok ugyanakkor arra figyelmeztetett: amennyiben mégis kísérlet történik egy engedély nélküli utcai akció megtartására, akkor a hatóságok azt törvénysértésnek minősítik, és meg fogják akadályozni.

Az Interfax közlése szerint az orosz ellenzékiek és társadalmi aktivisták az internetes közösségi oldalakon azt tárgyalják, hogy szombaton összegyűlnek Ukrajna moszkvai nagykövetsége előtt, kifejezve szolidaritásukat a szomszédos országban tüntetőkkel.

Magyarországon összeült az operatív törzs

Magyarország minden eshetőségre felkészült az ukrán válsággal kapcsolatban – mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő csütörtökön tett látogatást a magyar–ukrán határ térségében, ahol határőröknél, rendőröknél és kórházakban is tájékozódott.

Orbán szerint a magyar kormány igyekszik követni az ukrajnai eseményeket, különösen a kárpátaljai magyarokra figyel oda. Hozzátette, hogy a kárpátaljai magyarok körében aggodalom ugyan van, de nyugtalanság nincs. „Mindenkire figyelünk, minden eshetőségre fel vagyunk készülve” – mondta a miniszterelnök. Megjegyezte, hogy Magyarország minden csatornán keresztül együttérzését, segítőkészségét nyilvánította ki az Ukrajnában történtek miatt.

Beszámolt arról is, hogy ülésezett a magyar operatív törzs, a nemzetbiztonsági kabinet, továbbá a visegrádi országok belügyminiszterei is forródróton vannak, és találkozni is fognak a napokban.

2014. febr. 20.

Gajdos István kilépett a kormánypártból

Kilépett az Ukrajnában kormányzó Régiók Pártjából (PR) csütörtökön az ukrán parlament öt kárpátaljai képviselője, köztük Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, miközben Kárpátalján egymás után jelentik be feloszlásukat a párt szervezetei.

Közös nyilatkozatban jelentette be a PR parlamenti frakciójának öt kárpátaljai képviselője, hogy az Ukrajnában kialakult helyzet miatt kilép a pártból. A honatyák egyúttal felszólították a kárpátaljai képviseleti szervek régiópárti képviselőit, hogy kövessék a példájukat, mert – mint fogalmaztak – „egyetlen politikai párt sem ér annyit, mint az emberi élet” – adták hírül ellenzéki kárpátaljai hírportálok.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége szerdán nyilatkozatot tett közzé azzal kapcsolatban, hogy Gajdos István egy nappal korábban felszólalt az ukrán parlament előtt tartott hatalompárti tüntetésen. A KMKSZ erkölcstelennek és a kárpátaljai magyarságra nézve károsnak nevezte a hatalompárti parlamenti képviselő megnyilvánulásait, óvva intve attól, hogy azokat a kárpátaljai magyarság véleményeként értelmezzék. Gajdos ugyanis Viktor Janukovics ukrán elnököt a kárpátaljai magyarok nevében támogatásáról biztosító beszédet mondott.

Csütörtöki sajtójelentések szerint testületileg léptek ki a PR-ből a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) képviselői, s hivatalosan is feloszlott a párt megyei frakciója. Ugyancsak megszűnt az ungvári városi tanács PR-frakciója, és Viktor Pogorelov, Ungvár polgármestere, valamint Fegyir Vascsuk, az ungvári egyetem rektora is elhagyta a kormánypártot. Eddig a PR három járási szervezete jelentette be, hogy feloszlatta magát.

MTI

Rövid volt a tűzszünet, újabb halottak

Nem sokáig örvendhettünk annak, hogy Viktor Janukovics ukrán elnök fegyvernyugvási megállapodást kötött február 19-én este az ellenzékkel, és megegyezett arról is, hogy újabb tárgyalások kezdődnek a vérontás megállítása érdekében. Az államfő a három ellenzéki vezetővel - Arszenyij Jacenyukkal, Vitalij Klicskóval és Oleh Tyahnibokkal - folytatott találkozója után kiadott közleményében azt írta: "a felek fegyvernyugvást jelentettek be, valamint a tárgyalások felújítását a vérontás megállítása, a helyzet stabilizálása és a civil béke érdekében".

A viszonylag békés éjszaka után azonban 20-án reggel a radikális tüntetők provokációját követően  újra összecsaptak a rohamrendőrök és a tüntetők, a rendőrök hang- és villanógránátokat vetnek be ellenük, gumilövedékekkel lövik őket. A tüntetők pedig gumiabroncsokat égetnek, hogy füstfüggönnyel megakadályozzák a rohamrendőrök támadását, valamint gyújtópalackokkal és kövekkel dobálják őket. A belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy a tüntetők “nyíltan” lőfegyvert használtak a rendőrök ellen. Eddig huszonhárom rendőr sebesült meg.

A radikális Jobb Szektor nevű csoport láthatóan nem tartotta be a tűzszünetet azzal az indoklással,  hogy Dmitro Jaros a csoport vezetője szerint a Jobb Szektor nem írt alá „semmilyen megállapodást.”

Az ukrajnai Helmnickij  megye belbiztonsági hivatalának (SZBU) épülete előtt tüntetők álltak, amikor az épületben lévők elkezdték belülről kitörni a bejárati ajtó üvegtábláit.
Bentről ezután váratlanul sorozatlövést adtak le. Lehet, hogy csak így akarták kitörni az alsó ablakot, de a lövedékek több embert eltaláltak. Egy nő meghalt, többen megsérültek. A tüntetők ezután trolikat toltak a bejárat elé. 




Ukrajna: kiürítik a miniszterelnöki hivatalt, a parlamentet és a Kijev szállodát

Forrás: MTI

Kiürítik a miniszterelnöki hivatalt, a parlamentet és a Kijev szállodát az ukrán főváros központjában. A miniszterelnöki hivatal egyik illetékese közölte: a kormánypalota dolgozói azt az utasítást kapták, hogy hagyják el az épületet.
Ugyanezt az utasítást kapták a parlament épületének dolgozói is, és a képviselőkkel együtt már távoznak is a törvényhozásból. Evakuálják továbbá a parlament közelében lévő Kijev szálloda vendégeit és dolgozóit is (ebben szállodában laknak a parlamenti képviselők a plenáris ülések idején).

A tüntetők csütörtök délelőtt eljutottak az ukrán parlament épületéig, a rendvédelmi erők visszavonultak, ezután megkezdték az épület evakuálását. A demonstrálóknál állítólag éles lőszer van. A Majdanon (A Függetlenség terén) a tüntetők egyes hírek szerint foglyul ejtették a Berkut különleges rendőri erők egy csoportját. Laurent Fabius francia külügyminiszter a délelőtt folyamán Kijevbe érkezett, és találkozott az ellenzék vezetőivel.

Az ellenzék délutánra rendkívüli ülésre hívta a parlamenti képviselőket

A kijevi kormányellenes tüntetők vezetői felszólították csütörtökön az ukrajnai parlamenti képviselőket, hogy helyi idő szerint délután három órakor gyűljenek össze a törvényhozásban a válság rendezésének szentelt rendkívüli ülésre.

Az Eszpreszo ukrajnai internetes tévé élőben közvetítette a tüntetők üzenetét, akik a kijevi központi téren lévő emelvényről kérték erre a honatyákat. Leszögezték, hogy a tiltakozók nem fogják elfoglalni a törvényhozás épületét, amelynek dolgozói nem sokkal korábban az épületből való távozásra kaptak utasítás.

Az ellenzéki szónokok felszólították a rohamrendőröket, hogy álljanak a nép oldalára. Arra figyelmeztették továbbá őket és a katonákat, hogy éles lőszer használata a tüntetők ellen emberiesség elleni elévülhetetlen bűnténynek minősül. Értésükre adták azt is, hogy az ukrán törvények ilyen esetben lehetővé teszik számukra a parancs megtagadását.

Bomlásnak indult az ukrán kormánypárt Kárpátalján

Kilépett az Ukrajnában kormányzó Régiók Pártjából (PR) csütörtökön az ukrán parlament öt kárpátaljai képviselője, köztük Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, miközben Kárpátalján egymás után jelentik be feloszlásukat a párt szervezetei.

Elnöki hivatal: több tucat halálos vagy sebesült rendőr áldozat

Rendőrök tucatjai vesztették életüket vagy sebesültek meg az ellenzéki tüntetők és a rendfenntartók kijevi összecsapásaiban - tájékoztatott csütörtökön az ukrán elnöki hivatal, a tüntetőkre hárítva a felelősséget a vérontásért.

A hivatal szerint a fegyvernyugvás ellenére "radikális" tüntetők csoportokba verődve támadtak rá a rohamrendőrökre reggel 9 órakor. Lőfegyvereket használnak, így mesterlövész-fegyvereket is. "Azért lőnek, hogy öljenek" - áll a közleményben.

Közben a Reuters szemtanúkra hivatkozva jelentette, hogy 21 holttest hever az utcákon a kijevi Majdan közelében, és mindnyájan civilek.

Már tizenöt halottról tud a brit hírügynökség

Már tizenöt halottról adott hírt a Reuters helyszíni kijevi tudósításában. A brit hírügynökség fotóriportere, Vaszilij Fedoszenko szerint tizenöt, takaróval lefedett holttest hever az utcán a kijevi Függetlenség tér (Majdanon) két oldalán. Fedoszenko szerint a halottak mindnyájan civilek.

Az UNIAN ukrán hírügynökség viszont azt közölte, hogy legalább heten haltak meg a csütörtöki zavargásokban, és mindnyájan középkorú férfiak. A hét halott közül haton nyaki lövés látható, ami a tüntetők szerint arra utal, hogy rendőrségi orvlövészek végeztek velük.

A belügyminiszter tájékoztatása szerint a csütörtöki összetűzésekben egy rendőr halt meg és 29 megsebesült.

Éleződik a helyzet

A "fegyvernyugvás" ellenére újra éleződik a helyzet Kijevben: az Eszpresszo ukrán internetes televízió helyszíni élő adása szerint a városközpontban csütörtök reggel ismét összecsaptak a rohamrendőrök és a tüntetők, a rendfenntartó erők hang- és villanógránátokat vetettek be, gumilövedékekkel lőtték a tömeget.

A főváros főterén robbanások hallatszottak és sűrű fekete füst gomolygott. A tüntetők gumiabroncsokat égetnek, hogy füstfüggönnyel megakadályozzák a rohamrendőrök támadását, gyújtópalackokkal és kövekkel dobálják őket. A kijevi főtéren, a Majdanon lévő tüntetőket és a sebesülteket ellátó orvosi csoportok mozgását hangosbeszélőkből koordinálják, arra figyelmeztetik őket, hogy orvlövészek jelentek meg a környékbeli épületek tetőin.

Helyszíni beszámolók szerint a rohamrendőrök a délelőtti órákban elkezdtek kivonulni a központi térről, de a tiltakozó akció irányítói hangosbeszélőkből arra figyelmeztetik a tüntetőket, hogy ez csupán taktikai visszavonulás, és újabb rendőri roham várható.

Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a rohamrendőri osztag, a Berkut egyes tagjai átállnának a tüntetőkhöz, ha szavatolják a biztonságukat. Ezt más forrásokból egyelőre nem erősítették meg.

Bekérették Ukrajna londoni nagykövetét a brit külügyminisztériumba

Bekérették Ukrajna londoni nagykövetét csütörtökön a brit külügyminisztériumba a súlyos kijevi erőszakcselekmények miatt. A brit külügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint Vologyimir Handogij nagykövetet David Lidington európai ügyekért felelős államtitkár tájékoztatta arról, hogy a brit kormány rendkívüli aggodalommal értesült a csütörtökön történt további erőszakos cselekményekről és az újabb halálesetekről.

Lidington közölte az ukrán diplomatával, hogy London elfogadhatatlannak tartja a Függetlenség terén összegyűlt békés tiltakozók elleni fellépést.

Előző este David Cameron brit miniszterelnök külön nyilatkozatban tett alig burkolt utalást arra, hogy Viktor Janukovics ukrán államfő felelősségre vonásra számíthat az erőszakos hatósági fellépés miatt. A Downing Street által ismertetett kormányfői állásfoglalás szerint Janukovicsnak "nem lehetnek kétségei azzal kapcsolatban", hogy a világ figyeli tetteit, és az erőszakcselekmények felelőseire számonkérés vár.

Nyíltan lőfegyvert használtak

Közben a belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy a tüntetők "nyíltan" lőfegyvert használtak a rendőrök ellen, orvlövészek támadják őket, és ismeretlen eredetű mérgező anyagot is bevetettek ellenük. Huszonhárom rendőr megsebesült a tárca közlése szerint.

A kijevi tüntetők radikális szárnya, a Jobb Szektor nevű csoport nem hajlandó betartani a "fegyvernyugvást", amelyben az ukrán államfő állapodott meg az ellenzék három vezetőjével. Dmitro Jaros, a Jobb Szektor vezetője közölte csütörtök reggel, hogy csoportja nem írt alá "semmilyen megállapodást", és nem hajlandó betartani a fegyvernyugvást - jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Viktor Janukovics ukrán elnök szerda este kötött fegyvernyugvási megállapodást a három ellenzéki vezetővel - Arszenyij Jacenyukkal, Vitalij Klicskóval és Oleh Tyahnibokkal -, és abban is megegyezett velük, hogy újabb tárgyalások kezdődnek a vérontás megállítása érdekében. Ennek ellenére csütörtök reggel ismét összecsaptak a tüntetők a rohamrendőrökkel Kijev központjában.

28 halott

Az ukrán egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott csütörtök reggel, hogy már 28 halottja van a három napja kezdődött kijevi zavargásoknak. A tárca összesítése szerint 445 sérülthöz hívtak mentőt, és 287 ember szorult kórházi kezelésre. A kórházba szállítottak között 88 rendőr, hat újságíró, négy gyermek, illetve két külföldi állampolgár volt.

A tájékoztató kiadása óta arról számolt be a kijevi média, hogy meghalt még egy tüntető. Közölt egy képet is, amelyen az úttesten fekvő, takaróval lefedett holttest látható. Ukrajnában csütörtökön gyásznapot tartanak az elmúlt napokban elhunytak emlékére.

Mégis találkoztak az uniós külügyminiszterek Janukoviccsal

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem törölték a három európai uniós külügyminiszter és Viktor Janukovics ukrán elnök csütörtökre tervezett kijevi találkozóját.

Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német és Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtök délelőtt ült össze Janukovics elnökkel Kijevben. A megbeszélésen jelen van Leonyid Kozsara ügyvezető ukrán külügyminiszter és Andrij Kljujev, az elnöki hivatal vezetője is - jelentette ki Anna German kormánypárti képviselő (Régiók Pártja), Janukuvics tanácsadója az Interfax Ukraina hírügynökségnek.

A francia külügyminisztérium annyit közölt, hogy a három uniós miniszter nem utazott el az ukrán fővárosból, s nem törölték a Janukoviccsal tervezett megbeszélést.

Moszkva a helyzet rendeződése után folyósít újabb segélyrészletet

Oroszország nem törölte a Kijevnek felajánlott támogatást, a segélyösszeg újabb részletét azonban csak azután folyósítja, hogy rendeződött a helyzet Ukrajnában - jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője csütörtökön.

Ukrajna december 17-én kötött pénzügyi támogatási megállapodást Oroszországgal, amelynek alapján Moszkva 15 milliárd dollár értékben vásárol ukrán kötvényeket, emellett legalább 4 milliárd dollár éves megtakarítást eredményező engedményt ad az Ukrajnába exportált orosz földgáz árából.

Az orosz pénzügyminiszter alig egy héttel később, december 23-án jelentette be, hogy Oroszország 3 milliárd dollárnyi ukrán eurókötvényt vásárolt. A kétéves lejáratú adósságpapír kuponja (évenként fizetendő kamata) öt százalék.
Január végén felerősödtek azok a jelzések, hogy Oroszország rövid időn belül ismét ukrán kötvényt vásárol. Néhány nappal később Moszkva azonban befagyasztotta a segélyezési folyamatot, miután Kijevben felerősödtek a kormányellenes tüntetések.

Hétfőn Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter arról számolt be, hogy jelentősen javult a belpolitikai helyzet Ukrajnában, ezért Oroszország még a héten újból vásárol ukrán eurókötvényeket, ezúttal kétmilliárd dollár értékben. Még aznap ukrán kormánytisztviselők azt mondták, hogy a kötvény ellenértéke várhatóan már szerdán az ukrán számlán lesz.

Ezt követően szerdán ukrán kormányzati források azt közölték, hogy Ukrajna várhatóan pénteken kapja meg a forrást.
Ukrajnának az idén nagyjából 8 milliárd dollárnyi külső adósságot kell visszafizetnie.

Az ukrán egészségügyi minisztérium hét halottról tud

Az ukrán egészségügyi minisztérium hét ember, köztük két rendőr halálát erősítette meg a csütörtöki zavargások áldozatait összegző közleményében; a tárca szerint a három napja tartó összetűzéseknek összesen 35 halottja van. A kijevi minisztérium szerint csütörtökön 60 sérülthöz hívtak mentőt, öt embert súlyos állapotban szállítottak kórházba.

A zavargások kezdete, kedd óta 505 alkalommal riasztották a mentőket, és 292 ember szorult kórházi kezelésre.

Korábban az ukrán elnöki hivatal arról tájékoztatott, hogy rendőrök tucatjai vesztették életüket vagy sebesültek meg az ellenzéki tüntetők és a rendfenntartók kijevi összecsapásaiban.

A Reuters szemtanúkra hivatkozva pedig azt jelentette, hogy 21 holttest hever az utcákon a kijevi Majdan közelében, s valamennyi áldozat civil.

Jacenyuk: az ellenzéki vezetők nehezen tudják kordában tartani a tüntetőket

Az ukrán ellenzék egyik vezetője is elismerte csütörtökön, hogy nehezen tudják kordában tartani a tüntetőket. Arszenyij Jacenyuk, a Haza párt parlamenti frakciójának vezetője a német, a francia és a lengyel külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után ismerte el, hogy az ellenzéki vezetők lassan már nem urai a helyzetnek.

A találkozón a vérontás megállításáról és a válság további fokozódásának megfékezéséről volt szó. Jacenyuk szerint ezt egyetlen módon lehet elérni. "Fegyvermentes övezetet kell létrehozni, és a konfliktust át kell tenni az utcáról a parlamentbe" - mondta.

Előzőleg Szerhij Tihipko vezető kormánypárti politikus is azt mondta, hogy teljesen kicsúszott a helyzet a helyzet az államfő, a parlamenti elnök, az ügyvezető miniszterelnök és az ellenzéki vezetők ellenőrzése alól.

Medvegyev: Moszkva csak törvényes és hatékony ukrán hatalom működése esetén teljesíti ígéreteit

Az orosz kormány akkor teljesíti ukrán partnereinek tett ígéreteit, ha a szomszédos országban törvényes és hatékony lesz a hatalom - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön. A politikus az orosz kormány ülésén arra is figyelmeztetett: az ukrán hatalomnak meg kell védenie az embereket, "hogy ne töröljék bele (a hatalomba) a lábukat (az emberek)".

Oroszország 15 milliárd dollár (jelenlegi árfolyamon mintegy 3400 milliárd forint) értékű pénzügyi segítséget ígért tavaly decemberben Ukrajnának, és jelentősen csökkentette a földgáz árát.

Szerdán Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője nem tudta megmondani, hogy Oroszország megvásárolja-e a héten az ukrán eurókötvények újabb csomagját, amelyről hétfőn beszélt Anton Sziluanov pénzügyminiszter.

Kijev polgármestere kilép a kormánypártból

Volodimir Makejenko kijevi polgármester bejelentette csütörtökön, hogy kilép a kormánypártból, tiltakozásul az ukrán főváros központjában zajló "vérfürdő és testvérháború" ellen. Közben kormánypárti és az ellenzéki képviselők egyaránt a parlament sürgős összehívását kezdeményezték a súlyos belpolitikai válság megoldása, a radikális ellenzéki tüntetők és a rendfenntartók közötti, halálos áldozatokat követelő összetűzések beszüntetése érdekében - jelentette az Interfax-Ukraina hírügynökség.

A kormányzó Régiók Pártjának 12 képviselője közösen adott ki ilyen értelmű felhívást. A kormánypárti képviselők mindkét szembenálló felet az erőszak beszüntetésére szólították fel, és arra, hogy kezdjenek "béketárgyalásokat" német, lengyel, orosz és amerikai közvetítéssel.

A kijevi kormányellenes tüntetők vezetői is a kijevi főtéren, a Majdanon lévő emelvényről arra szólították a parlamenti képviselőket, hogy helyi idő szerint délután három órakor gyűljenek össze a törvényhozásban a válság rendezését célzó rendkívüli ülésre.

Lavrov ismét a nyugati politikusokat hibáztatta

Szergej Lavrov a nyugati politikusokat hibáztatta a kijevi zavargások miatt. Az orosz külügyminiszter csütörtökön nyilatkozott Bagdadban.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint a moszkvai diplomácia vezetője azt mondta, hogy a nyugati politikusok provokálják kijelentéseikkel az ukrajnai radikálisokat. Szergej Lavrov a nyugati sajtót azzal vádolta, hogy eltorzítja az Oroszországgal szomszédos országban zajló eseményeket.

Nyilvánosan fogadott hűséget a népnek a Kárpátalja megyei rendőrség Ungváron

Több ezer tüntető előtt fogadott hűséget a népnek a Kárpátalja megyei rendőrség állománya csütörtökön Ungváron. Több ezren tüntettek délelőtt Ungváron a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal előtti téren, miközben az épületben az Ukrajnában kialakult helyzettel foglalkozó tanácskozást tartottak a megyei és járási tanácsok (közgyűlések) képviselői és települések polgármesterei.

A fórum résztvevői felszólították a találkozón részt vevő Vaszil Varcaba tábornokot, a megyei rendőrség parancsnokát, hogy az irányítása alá tartozó testülettel együtt fogadjon hűséget a népnek, és jelentse ki, hogy sem ő, sem a beosztottjai nem hajtanak végre semmilyen bűnös parancsot. Ezután a tábornok a tüntetőkkel teli térre vezényelte a megyei rendőrség közelben lévő székházából a tiszti és legénységi állományt, közte a belügyi csapatok és a Berkut különleges egység tagjait, akik a tömeg előtt felsorakozva hűséget fogadtak a népnek.

Ezt követően a tüntetők az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megyei kirendeltségének központja elé vonultak, követelve, hogy a szolgálat tagjai is nyilvánítsák ki a nép melletti elkötelezettségüket, és ítéljék el Viktor Janukovics ukrán elnök "bűnös cselekedeteit". A tüntetők előtt megjelent az SZBU Kárpátalja megyei vezetője, s arról biztosította a tiltakozókat, hogy az általa irányított testület a nép mellett áll, és nem fog végrehajtani semmilyen törvényellenes parancsot.

A túlnyomórészt fiatalokból álló békés tömeg később a Kárpátalja megyei ügyészség épületéhez, illetve az ungvári katonai helyőrséghez vonult, majd szétszéledt.

Kormánypártiak és ellenzékiek is elismerik, hogy nem urai a helyzetnek

Ukrán kormánypárti és ellenzéki politikai vezetők is elismerték csütörtökön, lassan nem urai a helyzetnek, a kijevi események - ellenzéki tüntetők és a rendfenntartó erők halálos áldozatokat is követelő összecsapásai - kicsúsznak az ellenzőrésük alól, és különböző javaslatokat fogalmaztak meg a válság megfékezésére.

A BBC csütörtöki híradása szerint Szerhij Tihipko, a Régiók Pártjának elnökhelyettese azt mondta, hogy teljesen kicsúszott a helyzet az államfő, a parlamenti elnök, az ügyvezető miniszterelnök és az ellenzék vezetőinek ellenőrzése alól, egyikük sem kínál olyan megoldást a kialakult válságra, amely megnyugtatná az országot.

Tihipko a kialakult helyzetben a legsürgősebb teendőnek tartja egyrészt a parlamenti elnök azonnali menesztését és a házelnöki tisztség átadását az ellenzéknek. Emellett javasolja egy új, minden frakció által támogatott miniszterelnök megválasztását, aki már kinevezése napján bemutatná kormányát és ismertetné a legsürgősebb tennivalókat. Tihipko szerint parlamenti tényfeltáró bizottságot kell alakítani, amely kivizsgálná az emberéleteket követelő eseményeket.

Az ukrán ellenzék egyik vezetője, Arszenyij Jacenyuk is elismerte csütörtökön, hogy nehezen tudják kordában tartani a tüntetőket. A Haza párt parlamenti frakciójának vezetője a német, a francia és a lengyel külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után ismerte el, hogy az ellenzéki vezetők lassan már nem urai a helyzetnek. A találkozón a vérontás megállításáról és a válság további fokozódásának megfékezéséről volt szó. Jacenyuk szerint ezt egyetlen módon lehet elérni, vagyis - mint javasolta - "fegyvermentes övezetet kell létrehozni, és a konfliktust át kell terelni az utcáról a parlamentbe" - javasolta.

Volodimir Makejenko kijevi polgármester bejelentette csütörtökön, hogy kilép a kormánypártból, és közben a kormánypártiak és az ellenzékiek egyaránt a parlament sürgős összehívását kezdeményezték. Az Interfax hírügynökség szerint kormányzó Régiók Pártjának 12 képviselője közösen adott ki ilyen értelmű felhívást. Támogatásukról biztosították "a népet és a nép véleménynyilvánítását", elítélték az erőszakcselekményeket.

Arra szólították fel a biztonsági szolgálatok fegyvereseit, hogy "a népnek tett esküjüket tartsák be, és ne a lőfegyverek alkalmazásáról szóló bűnös parancsokat teljesítsék, ne engedjék, hogy a rendvédelmi szervek részt vegyenek a békés lakosság és a tüntetők elleni provokációkban". A kormánypárti képviselők mindkét felet az erőszak megszüntetésére szólították fel, és arra is, hogy kezdjenek "béketárgyalásokat" német, lengyel, orosz és amerikai közvetítéssel.

A kijevi kormányellenes tüntetők vezetői is a kijevi főtéren, a Majdanon lévő emelvényről szólították fel a parlamenti képviselőket, hogy helyi idő szerint délután három órakor gyűljenek össze a törvényhozásban a válság rendezésének szentelt rendkívüli ülésre. Leszögezték, hogy a tiltakozók nem fogják elfoglalni a törvényhozás épületét, amelynek dolgozói nem sokkal korábban az épületből való távozásra kaptak utasítás.

Az ellenzéki szónokok felszólították a rohamrendőröket, hogy álljanak a nép oldalára. Arra figyelmeztették továbbá őket és a katonákat, hogy éles lőszer használata a tüntetők ellen emberiesség elleni elévülhetetlen bűnténynek minősül. Értésükre adták azt is, hogy az ukrán törvények ilyen esetben lehetővé teszik számukra a parancs megtagadását.

Az ellenzéki szónokok között csütörtök délig nem jelent meg sem Jacenyuk, sem a másik két ellenzéki parlamenti párt vezetője, Vitalij Klicsko és Oleh Tyahnibok.

2014. febr. 19.

Ungváron a tüntetők békésen foglalták el a megyei közigazgatás épületét


Kormányellenes tüntetők szerdán Ungváron békésen elfoglalták Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatalának épületét.


Az egyetemi diákság által kedden meghirdetett tüntetésre mintegy ezren gyűltek össze Ungvár központjában, ahol a tiltakozók megemlékeztek a keddi kijevi összecsapások áldozatairól, és koszorúkat helyeztek el a szónoki emelvény előtt az elhunytak emlékére. Ezt követően a főként fiatalokból álló tömeg a Kárpátalja megyei állami közigazgatási hivatal épületéhez vonult. A tüntetők betörték a hivatal bejárati ajtaját, ablakait, és lényegében ellenállás nélkül bementek az épületbe. Egy ember megsérült a szétrepülő üvegcserepektől, őt a mentők kórházba szállították.

A hivatalt őrző rendőrök békésen elvonultak, az intézmény dolgozóit hazaengedték. Az épületfoglalók Olekszandr Ledida kormányzó dolgozószobájából eltávolították Viktor Janukovics ukrán elnök portréját.

MTI

Ukrajna legvéresebb napja

Húsznál több halálos áldozat 

A hatóságok felszólítása ellenére sem hagyják el Kijev főterét a kormányellenes tüntetők, a szerda reggeli helyszíni tudósítások szerint a tiltakozók forradalmi dalokat énekelnek, táplálják az égő barikádok lángjait, és köveket halmoznak fel, hogy felkészüljenek a rendőrség újabb rohamára. A CNN szerint már 25 halálos áldozata van az utcai zavargásoknak, tött mint 300-an pedig megsérültek.
hirdetés

A reggeli híradások szerint a kórházba szállítása után belehalt lőtt sebeibe a Vesztyi című lap újságírója. A férfit állítólag kirángatták a taxiból, megverték, majd mellkason lőtték.

Az UNIAN online hírügynökség szerint a tűzoltóknak és a mentőcsoportoknak abba kellett hagyniuk a mentést a tüntetők főhadiszállásának helyt adó szakszervezetek székházában, mivel a lángoló épület negyedik és ötödik szintje között beomlás történt.

-

2014. február 19-én hajnalban újabb rohamot indítottak a rendőrök az ellenzékiek állásai ellen az ukrán főváros, Kijev központjában a Függetlenség terén. Viktor Janukovics elnök és az ellenzéki vezetők tárgyalása nem hozott eredményt, az Egyesült Államok az erőszak megfékezését követelte. A halálos áldozatok száma tovább emelkedett, és immár legalább 21-re tehető.

A hajnali támadást könnyfakasztó- és hanggránátok zápora előzte meg. A rendőrök előrenyomultak és állásokat foglaltak el a tér közepén álló emlékmű körül. Reggelre a tér közel felét ellenőrzésük alá vonták.

A halálos áldozatok száma a hajnali jelentések szerint eléri a 21-et, a sebesültekét ezernél is többre teszik. A halottak között legalább hét rendőr van, a sebesültek jelentős része is a rendfenntartókhoz tartozik.

Ez volt a legvéresebb nap Ukrajna történetében azóta, hogy az ország a szovjet időket követően visszanyerte függetlenségét.

Egy ellenzéki aktivista a Függetlenség terén felállított színpadon jelentette be, hogy meglőtték Olekszandr Turcsinovot, a Haza párt befolyásos képviselőjét. A politikus állapotáról egyelőre nincsenek pontos értesülések.

Éjjel lekapcsolták a közvilágítást a téren, amely szinte egészében lángokban állt, mert a tüntetők sátraikat és a barikádokat felgyújtva vontak "válaszfalat" saját soraik és a rendvédelmi szervek között.

A Függetlenség terén kigyulladt a tüntetők által főhadiszállásként használt Szakszervezetek Háza, valamint egy kereskedelmi központ, továbbá a konzervatórium épülete is. Ezekből összesen több tucat embert kötelek segítségével kellett kimenekíteni.

Janukovics a hajnali órákban fogadta az ellenzék vezetőit. Megbeszélésüket követően mindazonáltal az egyik résztvevő, Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) párt vezetője úgy nyilatkozott, hogy nem tudtak megoldást találni az erőszakos cselekmények megállítására. Janukovics szerinte azt követelte, hogy a tüntetők feltétel nélkül hagyják el az általuk elfoglalt kijevi főteret. Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina) párt parlamenti frakcióvezetője azt mondta, hogy ők az emberéletek megóvása érdekében az azonnali fegyvernyugvás kihirdetését, a rendfenntartó egységek visszavonását követelték. Hangsúlyozta: azzal, hogy a hatalom ezt nem tette meg, Ukrajna drámai fordulóponthoz érkezett.

Viktor Janukovics a találkozót követően felhívást intézett az ellenzéki vezetőkhöz és a lakossághoz. Ebben úgy fogalmazott, hogy az ellenzék "túllépte a határt", és a bűnösöket felelősségre fogják vonni. Felszólította az ellenzéki vezetőket, hogy kössenek kompromisszumot, és "találják meg a közös nyelvet" az ország érdekében.

Az ország más részein, mindenekelőtt a nyugati városokban is tartottak ellenzéki megmozdulásokat, elsősorban a kijevi erőszak miatt tiltakozva. Lembergben (Lviv) mintegy ötezer tüntető fegyvereket zsákmányolt egy laktanyában. Ungvár lakosságát a város egyetemi diáksága szerdára hívta tüntetésre. Munkács főterén szerda délben tartanak népgyűlést, amelyen a kijevi összecsapások áldozataira emlékeznek.

Kijev központi részében szerdán zárva tartanak az óvodák és az iskolák. A metró sem jár, viszont a felszíni közlekedést ingyenessé tették.

Joe Biden amerikai alelnök a kormányerők visszavonására szólította fel Janukovicsot, valamint arra, hogy a kormányzat gyakoroljon maximális önmérsékletet. Keddi telefonbeszélgetésükön - mint a Fehér Ház közölte - Biden értésre adta, hogy az Egyesült Államok elítéli az erőszakot, a konfliktus bármely résztvevője folyamodik is hozzá, de rámutatott, hogy a kormányzat különös felelősséget visel a feszültség enyhítéséért. John Kerry külügyminiszter pedig úgy fogalmazott, hogy "az országban tapasztalható mély megosztottságot nem lehet ártatlan vér kiontásával megoldani".

---
egyenesben:



Már Amerika is szólt Janukovicsnak
Joe Biden amerikai alelnök a kormányerők visszavonására szólította fel Viktor Janukovics ukrán elnököt, valamint arra, hogy gyakoroljon maximális önmérsékletet - közölte helyi idő szerint kedden a Fehér Ház.
Biden a nap folyamán telefonon beszélt Janukoviccsal, és mély aggodalmát fejezte ki a kijevi utcákon elszabadult erőszak miatt. Az amerikai alelnök értésre adta, hogy az Egyesült Államok elítéli az erőszakot, a konfliktus bármely résztvevője folyamodik is hozzá, de rámutatott, hogy a kormányzat különös felelősséget visel a feszültség enyhítéséért.
Joe Biden a közlemény szerint hangsúlyozta az ellenzéki vezetőkkel a tüntetők jogos panaszairól folytatandó haladéktalan tárgyalások és a politikai reformra vonatkozó komoly javaslatok előterjesztésének sürgősségét. Mint mondta, az Egyesült Államok elkötelezetten támogatja a válság békés megoldására irányuló olyan erőfeszítéseket, amelyek tükrözik az ukrán nép akaratát és törekvéseit.
Közleményt adott ki az ukrajnai helyzetről John Kerry külügyminiszter is. Ebben úgy fogalmazott, hogy "az országban tapasztalható mély megosztottságot nem lehet ártatlan vér kiontásával megoldani". Ő is hangoztatta, hogy az erőszak alkalmazása elfogadhatatlan.
Kerry egyúttal a feszültség enyhítésére sürgette a kormányzatot, valamint arra, hogy indítsa újra a párbeszédet az ellenzékkel.
Az ENSZ aggódik
Újra a vérontás beszüntetésére szólította fel az ukrán hatóságokat és a tüntetőket Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár, akit "sokkolt" az erőszak. Az ENSZ-főtitkár az erőszak leharapódzása kapcsán fejezte ki komoly aggodalmát, és New York-ban helyi idő szerint kedd este immár másodszor szólította önmérsékletre a szembenállókat. Úgy fogalmazott közleményében, hogy elsődleges cél a további instabilitás és vérontás elkerülése.
Mindenkinek arra kell összpontosítania szerinte, hogy mihamarabb visszavezesse Ukrajnát a demokrácia és fejlődés útjára. Andrej Portnov, az ukrán államfő kabinetfőnökének helyettese eközben arra figyelmeztetett, hogy a tömeges rendbontások során rendkívül súlyos bűncselekmények történhettek, és a törvény a legszigorúbban bünteti a fegyverek zsákmányolását, a katonai és belügyminisztériumi létesítmények elfoglalását.

2014. febr. 18.

Kijevben elszabadult a pokol?



Kijevben újra elkeseredett, véres összecsapások voltak a tüntetők és a rendőrség között. Vannak sebesültek mindkét oldalon. Lángokban áll a Régiók Pártja irodája a Lipszkaja utcában. A tüntetők megpróbálják elfoglalni a Verhovna Rada melletti épületeket. 
A nap - 2014. február 18. - fontosabb eseményei azután, hogy az amnesztiatörvény értelmében szabadlábra helyezték mindazokat, akiket korábban a tüntetésekben való részvételük miatt tartóztattak le.

Az Ukrán Parlament környékén a tüntetőknek sikerült áttörniük a rendőrségi kordont

A város e pontjához a Berkut különleges csapatok érkeztek. Petárda-robbanások hallhatók, a tüntetők botokat használnak. A tüntetők betörtek az autóba, amely útjukat állta a kormányzati negyedhez. Elindították a kocsit és elhajtottak, felszabadítva az úttestet. Ugyanakkor, az úttesten még két jármű állt. A kijevi tüntetők áttörtek a rendőrkordonon, hogy szabaddá tegyék a Grusevszkij utcát.

Eközben ellenzéki képviselők elfoglalták a szónoki emelvényt a Parlamentben

Az ukrán Parlament plenáris ülése előtt az ellenzéki frakciók képviselői elfoglalták a szónoki emelvényt

Mintegy 50 ellenzéki áll az emelvény és az elnökség körül. Amint Arszenyij Jacenyuk a Haza és Oleg Tyagnibok a Szabadság frakció vezetője újságíróknak elmondta, az ellenzék azért akadályozza az ülés megkezdését, mert a parlamment apparátusa nem volt hajlandó regisztrálni döntésüket a 2004-es Alkotmány megújításáról, holott ez legalapvetőbb követelésük és törekvésük.

Élesedő helyzet

Több ezer tüntető indult, hogy őrt álljon a Parlament (Verhovna Rada) előtt. A kormányzati negyedben összecsapásokra kerül sor. A rendőrség könnygázt és világító gránátot alkalmaz.

"A Berkut a tetőkről a tömegbe dobálja a gránátokat Selkovicsnaja utcában!" – mondta Alekszandr Aronc szemtanú. Oleg Carjov parlamenti képviselő: "A Selkovicsnaja utcában folyik a harc. Öt rendőrt sérülésekkel bizottságunk épületébe hoztak. Elmondásuk szerint a békés tüntetők köveket, kalapácsokat, fejszéket használnak". A parlamenti ellenzék követeli, hogy haladéktalanul térjenek vissza a 2004-es alkotmányra, de a kormány még nem hajlandó erre. Az ellenzék továbbra is blokád alatt tartja a szónoki emelvényt a parlamentben.

Tüntetők másztak fel a Selkovicsnaja és Insztyituckaja utca sarkán álló ház tetejére, ahonnan a rendőrség lőtte őket

Erre azután került sor, hogy a karhatalmi erők éles lőszert kaptak. Andrej Szencsenko a Haza ellenzéki párt képviselője, a közrendet fenntartó karhatalmi forrásokra hivatkozva közölte, hogy Suljak tábornok a a belső karhatalmi csapatok parancsnoka rendelkezett, hogy éles lőszert adjanak a katonáknak, és ha közülük valaki megbotlik vagy a tömeg mellett esik le, akkor lőhet a támadókra.

Kijevben folytatódnak az elkeseredett összecsapások a tüntetők és a rendőrség között. Vannak sebesültek mindkét oldalon. Ég a Régiók Pártja irodája a Lipszkaja utcán. A tüntetők megpróbálják elfoglalni a Verhovna Rada melletti épületeket.

Kijev központjában a Berkut rohamrendőrség egyik osztaga támadásba indult a tiltakozóakció résztvevői ellen és egy tüntetőt az Еспресо.TV tudósítója szerint megöltek.
Az MTI tudósítsa:

Összecsapások, gyújtogatások

Mintegy kétezer ellenzéki tüntető csapott össze kedden Kijevben a rohamrendőrökökel a parlament épületének közelében.

Helyszíni jelentések szerint a tüntetők kövekkel dobálják a rendfenntartókat, akik válaszul könnygázt, fény- és hanggránátokat vetettek be, és gumilövedékeket lőnek a tömegbe. A Reuters brit hírügyökség fotóriportere gránáttól sérült meg a mellkasán, két nőt pedig gumilövedékek sebesítettek meg.

Felgyújtottak az ellenzéki tüntetők kedden a kijevi parlamentnél egy rendőrségi teherautót, amely elzárta a parlamenthez vezető utat, a kormányzó Régiók Pártjának székházába pedig Molotov-koktélokat és köveket dobáltak, betörve az épület több ablakát.

Közben már legalább tíz tüntető sérült meg a rendőrökkel folytatott összecsapásban. Egy fiatal férfinak egy rendőr által elhajított gránát csuklóból leszakította a kezét.

Az ellenzéki Haza (Batykivscsina) párt képviselője úgy vélekedett, hogy a tüntetők be fognak hatolni a törvényhozás épületébe. A parlamentnek kedden plenáris ülése lett volna.

2014. febr. 7.

Autonóm Kárpátalja? Visszacsatolás?

A rendszerváltás közepette a kárpátaljai magyarságot az autonómia-vita osztotta meg elsőként. Persze akkor - 1990-ben, 91-ben - ez nem a teljes területre, hanem csupán egy Beregszász-központú magyar autonóm körzetre vonatkozott.  A beregszásziak akarták, akik kívülrekedtek volna, azok nem: ez volt az első töréspont a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) addig egységes tagságán belül is. Aztán 1991-ben Ukrajna függetlensége ügyében országos népszavazást tartottak, a kárpátaljaiak területük autonómiája ügyében is szavazhattak. Bár az autonómia erős többséget kapott, az ukrán törvényhozás sem ezután, sem azóta még csak napirendre sem tűzte a kérdést.

Kárpátalja autonómiája valósággá válhat

forrás

Nyikolaj Sztaroszta, a Kárpátaljai Népi Parlament (NRPR) társadalmi szervezet vezetője közölte, hogy a kárpátaljai ruszinok a Legfelsőbb Rada képviselőihez és Janukovics elnökhöz fordultak azzal a kéréssel, hogy tegyenek eleget az 1991-es népszavazás követelményének, és adjanak autonómiát Kárpátaljának.

Nem vezet-e egy ilyen lépés az ország felbomlásához vagy föderalizálásához? Kirill Frolov a FÁK Intézet elemzője fejti ki ezzel kapcsolatos véleményét:

Teljesen igazságosnak tekintem a ruszinok követelményét. De függetlenül attól, hogy mely államban voltak ruszinok – Magyarországon, az Osztrák-Magyar Monarchiában, Csehszlovákiában – mindig vonzódtak Oroszországhoz, mint a rokonállamhoz. Dmitrij Szidor esperes, a Moszkvai Patriarchátus papja ma a ruszinok lelki vezetője, aki jogaikért harcol. Arról híres, hogy jelzálogba adta lakását, és Ungvár központjában nagy templomot és missziós központot építtetett. De elítélték. Miért? A szeparatizmusért, azért, hogy követelte a lakosság 72 %-a akaratának teljesítését. Ezek a lakosok 1991-es népszavazáson Kárpátalja autonómiájára szavaztak. Alááshatja-e az autonómia a politikai helyzetet a térségben? Pont fordítva - csak stabilizálja azt. Hiszen az itt élő etnikai csoportok hangulata szögesen ellentétes. A ruszinok nem akarják, hogy bármi közük legyen az Euromajdanhoz.

Mennyire reális ma, éles válság idején, Kárpátalja autonómiájának a gondolata? Mihail Pogrebinskij a kijevi Politikai és Konfliktuskutató Központ vezetője fejti ki az ezzel kapcsolatos véleményét:

Aktívabb lett a ruszinok egy bizonyos része. Ezek nem az egész régiót, hanem csak a nemzeti közösségüket képviselik, és nagyon régóta síkraszállnak autonómiáért. Nem mondanám, hogy kezdeményezésük ürügyül szolgálhat az ország felbomlásához. Csak azért, mert követelésük teljesítése jelenleg nem valószínű, bár ruszinok motívumai érthetőek. Nem akarják, hogy régiójukat Galícia tartsa ellenőrzés alatt, az a körzet, ahol virágzik az ukrán nacionalizmus, ahol ezekben a napokban elfoglalják a helyi közigazgatás épületeit. Ruszinok tartanak attól, hogy radikális nacionalisták kerülnek hatalomra, akik Ukrajna ellenségének tartják őket.
Ami pedig az autonómiához való jogot illeti, elvileg ez valósággá válhat az új Alkotmányban, amely szélesebb jogokat kell hogy biztosítson nem csak a régióknak, hanem etnikai kisebbségeknek is. De egyelőre ez nincs meg. A ruszinok aktivitása objektíven ösztönzi az állami berendezkedés változtatását, az új alkotmány bevezetését, mert mint kiderült, a régi olyan rendetleséghez vezethet, amilyet ma látunk...


Mi van, ha szétesik Ukrajna?

forrás

Nincs semmilyen általános szabály arra, hogy egy ország hogyan szakadhat szét, az egyetlen elvárás az, hogy ez békés úton következzen be. Jugoszlávia felbomlásakor Brüsszel és Washington szerette volna a folyamatot békés mederben tartani, de erőfeszítéseik sikertelenek maradtak.

Az Európai Közösség később már csak a fegyveres konfliktus mielőbbi befejeződését próbálta elősegíteni. Kidolgozott néhány elvet, amelynek alapján kész volt elismerni az újonnan függetlenné vált államokat. Ezek közé tartozott például az emberi jogok, ezen belül a kisebbségi jogok tiszteletben tartása. Egy másik elv értelmében egy tagköztársaság kiválásához a lakosság általános egyetértése szükséges, amit népszavazás fejezhet ki a legjobban. Egy új állam elismeréséről egyébként minden ország önállóan dönt, és ebben szabad keze van. Valaki Koszovót hozta példaként: Magyarország, és az EU tagjainak többsége – Szlovákia, Románia, Spanyolország, Görögország és Ciprus kivételével – elismerte az államot, de például Ukrajna vagy Oroszország nem.
Magyarország térképe Kárpátalja 1939-es visszacsatolása után


Kárpátalja visszacsatolása?

„Az ukrán válság könnyen teremthet olyan történelmi lehetőséget, amely megnyugtatóan és akár véglegesen is rendezheti a kárpátaljai magyarság helyzetét” – idézte az MTI a párt közleményét. Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke szerint a Fidesz nem ismerte fel a lehetőséget. A hétvégén tartott müncheni biztonságpolitikai konferencián „Martonyi János külügyminiszter Ukrajna területi épségéért aggódott, miközben a visegrádi négyek miniszterelnökeinek közös sajtótájékoztatóján Orbán Viktor egyetlen szóval sem említette a kárpátaljai magyarságot”.

Szávay Gyöngyösi Mártonnal közösen a múlt héten levélben fordult az Országgyűlés Külügyi, illetve Nemzeti Összetartozás Bizottsága elnökeihez, a két bizottság együttes, zárt ülésének összehívását kezdeményezve. Ezen az ukrajnai belpolitikai fejleményeket és a 120 ezres kárpátaljai magyarság helyzetét tárgyalják meg. A javaslat nyomán az ülésre csütörtökön kerül sor.  A Jobbik szerint egy ötpárti delegáció megalakítására van szükség, amely Kárpátaljára utazva tájékozódna a helyzetről.
Valamit vissza?

„Bevonulhatunk persze megint Ukrajnába, ha Magyarország történetesen ismét agressziót szeretne elkövetni.” Valki szerint az ENSZ-alapokmány erőszaktilalmának legsúlyosabb megsértése lenne, ha valaki „segítséget nyújtana” az ottani magyar közösségnek. Ezt egyébként sok más tényező mellett NATO-tagságunk is kizárná. A NATO integrált védelmi rendszere nem tesz lehetővé semmilyen egyoldalú katonai lépést.

Jellemző például, hogy a magyar légtér megsértése esetén Olaszországból érkezik a parancs a Gripeneknek, hogy szálljanak fel, és fogják el a repülőt. Ugyanez vonatkozik a szárazföldi erőkre is, tehát a magyar hadsereg önállóan mozdulni sem tud.

Függetlenül attól, hogy milyen természetű a konfliktus, polgárháború zajlik-e, fegyveres erő kizárólag az adott ország engedélyével vagy az ENSZ Biztonsági Tanács felhatalmazása alapján lépheti át az országhatárokat. Ezen kívül minden más agressziónak minősül, és azonnali szankciókat vonna maga után. Tökéletesen téves az a gyakran hallható feltételezés, hogy az államoknak joguk lenne „humanitárius intervenció” végrehajtására, ha egy másik országban az emberek nagyobb csoportjai közvetlen veszélybe kerülnek. Az ilyen helyzeteket is csak a Biztonsági Tanácsnak értékelhet, és csak ő dönthet a beavatkozásról. Ezt a tételt 2005-ben az ENSZ közgyűlésének jubileumi ülésszaka is teljes konszenzussal erősítette meg.

____________________________

pr cikk - tisza forrás

2014. jan. 28.

Bársonyos forradalom Ungváron? - Megalakult a Kárpátalja megyei néptanács

Sátortábor, barikádok a megyei közigazgatás ungvári épülete előtt
A helyi sajtó bársonyos forradalomként értékeli a friss történéseket, amelyek minden bizonnyal törvénytelenek, az ukrán alkotmányba ütköznek. Forradalom idején azonban nem nagyon nézik, mi felel meg az éppen megbuktatott hatalmat legitimáló alkotmánynak. A lényeg: 2014. január 28-án megalakult az alternatív helyhatalmi szerv szerepét betölteni hivatott Kárpátalja megyei néptanács  Ungváron, ahol a megyei tanács (közgyűlés) rendkívüli ülésén a képviselők minimális szavazattöbbséggel döntöttek a testület létrehozásáról.

A Kárpátalja megyei tanács 108 képviselőjéből 58 jelent meg a testület rendkívüli ülésén, s közülük 55 képviselő szavazta meg a néptanács létrehozásáról szóló határozatot. A döntés értelmében az új hatalmi szervben fele-fele arányban vesznek részt a megyei tanács képviselői és az ungvári hatalomellenes tüntetés küldöttei. A tervek szerint a néptanács végrehajtó bizottságot alakít, és tanácsadó testületet hoz létre.
 
A Kárpátalja megyei tanács rendkívüli ülése határozatot fogadott el a megyei közigazgatási hivatal épületét őrző rohamrendőrök visszavonásáról, és felszólította a megye lakosságát, hogy továbbra is tartózkodjon az erőszaktól. Ennek kapcsán Ivan Baloga, a megyei tanács elnöke hangsúlyozta, hogy Nyugat-Ukrajnában Kárpátalja az egyetlen megye, ahol erőszak alkalmazása nélkül sikerül létrehozni a néptanácsot.
  
Az ukrán alkotmány szerint törvényellenes néptanács munkájában a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megyei tanácsi képviselői nem vesznek részt. Ugyancsak kimaradnak a testületből az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) megyei tanácsi képviselői, mivel a szervezet az Ukrajnában kormányzó Régiók Pártjának (PR) a szövetségese.

Forrás: MTI

2014. jan. 26.

Janukovics ajánlata, az ellenzék követelése. Oroszországi vélemények

Kérdezd a Google-t: Mi van most Ukrajnában
Miniszterelnöki posztot ajánlott Viktor Janukovics ukrán elnök az ellenzék egyik fő politikusának, és Klicskót is beemelné a kormányba (miniszterelnök-helyettes lehetne). Engedményeket tenne az alkotmány ügyében is. Klicsko viszont közölte: az ellenzék elnökválasztást akar.

Január 25-én váratlan ajánlattal állt elő az ukrán elnök: négy órával azután, hogy az elnöki hivatalban Viktor Janukovics fogadta a három ellenzéki párt vezetőjét, nyilvánosságra került a megoldás lehetséges menete: eszerint az államfő lemondatja Nyikolaj Azarov kormányfőt, és a kormány alakítására a Julija Timosenko mögött álló Batykivscsina irányítóját, Arszenyij Javenyjukot kérte fel. A megbeszélésen jelen volt a Batykivscsinával szövetséges UDAR párt vezetője – Vitalij Klicsko egykori nehézsúlyú világbajnok bokszoló – és a nacionalista Szvoboda elnöke, Oleg Tyahnibok is.

Jacenyuk nem adott egyenes választ az ajánlatra. Közölte: az ellenzék kész vállalni az országért a felelősséget, de hozzátette: "a nép határozza meg, milyen legyen Ukrajnában a hatalom. Nem engedünk az álláspontunkból". Kijelentette: az ellenzék egy szót sem hisz abból, amit a hatalom mond, és csak a tetteket fogják elfogadni. Hangsúlyozta: az ellenzék kész Ukrajnát az Európai Unióba vezetni és kiszabadítani a bebörtönzött Julija Timosenko ellenzéki vezetőt.

A tárgyalás után a Majdanon összegyűlt tömeg előtt Jacenyjuk Klicskóval és Tyahnibokkal a színpadon közölte: Janukovics a a kormányalakítás felajánlásával beismerte, hogy nem vállalja a felelősséget az országért. Az ellenzék viszont nem fél a felelősségtől, készek az ország irányítására, ám feltételeket szabnak. Ezek a következők:

  •  Engedjék szabadon a tavalyelőtt hét év börtönre ítélt Julija Timosenko kormányfőt, aki hivatalosan az ukrán-orosz gázszerződés előnytelen feltételei miatt okozott károkért került rács mögé, ám az ellenzék és az EU szerint valójában Janukovics politikai bosszújának áldozata.
  • Térjenek vissza a 2004-es alkotmányhoz, amely az elnök rovására a kormányfőnek ad nagyobb hatalmat.
  • Vonják vissza a múlt héten elfogadott törvényeket, amelyek a tüntetők elleni fellépést és az internet, a sajtó hatalmi kontrollját könnyítik meg.
  • Még idén legyen elnökválasztás, a soron következő jövő évi helyett.
Mint ismeretes, az ellenzék vezetői az elmúlt négy nap alatt harmadszor talákoztak az elnökkel, bár a korábbi hírek szerint úgy tűnt, a megbeszélések nem vezetnek eredményre.




Ha Viktor Janukovics ukrán elnök nem tudna felülkerekedni ellenfelein, és a jelenlegi békétlenség rezsimváltást eredményezne Kijevben, akkor Oroszország szempontjából Ukrajna "felosztása" lenne a legkedvezőbb következmény. E forgatókönyv szerint az ország keleti és déli részét, ahol a lakosság többsége orosz ajkú, Moszkva kaparintaná meg, a nyugatabbra fekvő területeket pedig, amelyeken amúgy sem kedvelik az oroszokat, úgymond átengednék az EU-nak és az Egyesült Államoknak. Kelet-Ukrajnában amúgy is Moszkvát tekintik fővárosnak, nem pedig Kijevet.

A moszkvai állami tévé szerint a kijevi tüntetők "terroristák és fasiszták", az Izvesztyija című lap pedig azt követelte, hogy Janukovics számoljon le a lap cikkében "aljas kígyónak" nevezett ellenzékkel, máskülönben Moszkva visszavonja politikai és anyagi támogatását.

A Vedomosztyi című befolyásos orosz üzleti-politikai napilap szerint Oroszországnak nem érné meg mélyebben beleavatkoznia a helyzetbe és konfliktusba kerülnie az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval Ukrajna miatt, mivel a szomszédos ország egy mind jelentéktelenebb földdarab, amelynek társadalma megosztott, gazdasága romokban áll, elitje korrupt, erőforrásai pedig igen szerények.

A Jamestown Foundation viszont úgy látja, hogy a jelenlegi ukrajnai krízis potenciálisan a legsúlyosabb kelet-nyugati szembenállássá fajulhat a hidegháború vége, a Szovjetunió 1991-es felbomlása óta. Moszkva számára Ukrajna ugyanis sokkal fontosabb, mint Szíria, Líbia, Irán, Szerbia vagy Grúzia, amellyel Oroszország 2008-ban háborúzott, lényegében azért, hogy megakadályozza a korábbi szovjet köztársaság közeledését a NATO-hoz és a Nyugathoz.

2014. jan. 25.

Az ellenzék hatalomra tör. Kárpátalján is élesedik a helyzet

Az ukrán ellenzék vezetői arra hívták föl az ukrán állampolgárokat, hogy minden településen hozzanak létre önvédelmi csoportokat és vegyék kezükbe a hatalmat.

Erről a döntésről nyilatkozott Oleg Tjagnibok, a Szabadság párt vezetője a Függetlenség terén fölállított színpadról, ahol az ellenzék még két vezetője, Vitalij Klicsko és Arszenyij Jacenjuk értett vele egyet.

Kijev központjában a szombatra virradó éjjel kiújultak a rendőrség és a tüntetők közti összeütközések. A Függetlenség terén még mindig több ezer tiltakozó tartózkodik. A tüntetők tüzeket raknak autógumikból és a barikádok erősítésével foglalkoznak, lövések is hallhatóak voltak.

Az MTI kárpátaljai tudósítója szerint

Átterjedt a tüntetés Kárpátaljára is

Varga Béla - 2014. január 25., szombat

Kárpátalja megyei néptanács megalakítását tervezik szombaton Ungváron a kormányellenes tüntetők az ukrán ellenzéki pártok helyi politikusainak vezetésével, a tiltakozók ennek érdekében blokád alá vették a megyei állami közigazgatási hivatal épületét - foglalta össze az MTI tudósítója.

Több mint ezren tüntettek pénteken Ungváron a polgármesteri hivatal épülete előtt Viktor Pogorelov polgármester lemondását követelve. A tiltakozók megpróbálták elfoglalni a székházat, ám az épületet védő rendőrök ezt megakadályozták. A tüntetők ezután a Kárpátalja megyei állami közigazgatás épületéhez vonultak, ahol a két hónapja tartó tiltakozás szervezői – ellenzéki politikai pártok helyi aktivistái – Olekszandr Ledida kormányzóval tárgyaltak. A tüntetők azt kérték a megye vezetőjétől, hogy bocsássa rendelkezésükre a megyei tanács (közgyűlés) tanácskozó termét az alternatív hatalmi szerv szerepét betölteni hivatott néptanács megalakítása céljából. Miután a kormányzó, akinek a lemondását – a többi nyugat-ukrajnai megyében folyó megmozdulásoktól eltérőn – a tüntetők nem követelték, ezt megtagadta, az ellenzéki aktivisták állandó blokádot hirdettek a hivatal épületének bejáratai elé. Egyúttal bejelentették, hogy szombaton a kárpátaljai járások küldötteinek részvételével néptanácsot hoznak létre, amely a regnáló hatalmat lesz hivatott felváltani.

A megyei közigazgatási hivatal épületének előterét pajzsokkal és gumibotokkal felszerelt rohamrendőrökből álló kordon védi. Az intézmény dolgozóit még délben hazaküldték, és a munkatársak szombatra is kimenőt kaptak, jóllehet Ukrajnában munkanap lesz.

Késő délután kisebb összetűzés volt a tiltakozók és a rendőrök között. Utóbbiak meg akarták akadályozni, hogy a tüntetők tüzeléshez használt fémhordót, tűzifát és autógumikat helyezzenek a hivatali épület elé.

2014. jan. 24.

Polgárháborús veszély. Forradalom: diktatúra vagy anarchia?

Mind a nyugati szakértők, mind az ukrajnai politológusok, mind pedig az oroszországi véleményalkotók úgy tartják, Magyarország keleti szomszédja vészesen közelít ahhoz, hogy beláthatatlan következményű  geopolitikai katasztrófa következzen be. Többen úgy vélik, egyre nagyobb az esélye annak, hogy külső diplomáciai erőfeszítések nélkül már nem lehet javítani a helyzeten; a vérmesebbek a nemzetközi rendfenntartó erők beavatkozását sem tartják lehetetlennek.

Az MTI a gazeta.ru hírportálra hivatkozva idézi az Ukrán front című szerkesztőségi kommentárt, amely szerint  "az európai értékektől végtelenül távol álló szélsőséges nacionalisták és futballfanatikusok utcai harcai eltemették a Majdant (a kijevi főteret, az ukrajnai békés tiltakozás jelképét)".

A tudósítás szerint az online orgánum kiemelte, hogy január 22-én, az ukrán egység és szabadság napján korábban a 2004-es narancsos forradalom kezdetét ünnepelték, most azonban sem egység, sem szabadság nincs Ukrajnában. Az ország sorsa Viktor Janukovics államfő kezében van. 2004-ben Leonyid Kucsma akkori ukrán elnöknek volt annyi bölcsessége, hogy engedett, vagy csak nem mert szembeszállni népével.

A gazeta.ru kommentárja szerint Ukrajna ugyan hozzászokott a politikai megrázkódtatásokhoz, de most államisága óta a legkomolyabb veszély előtt áll: "a népességét tekintve második legnagyobb volt szovjet köztársaság egyszerűen eltűnhet a világpolitikai térképről, vagy egy elmaradott diktatúra mocsarába csúszik, mint néhány közép-ázsiai ország".

Ugyancsak hivatkozik az MTI a Kommerszant című tekintélyes orosz politikai-gazdasági napilapra, amelynek cikke szerint Ukrajna minden nappal egyre közelebb kerül a polgárháborúhoz. Makszim Juszin szerint eljött az ideje annak, hogy az ukrajnai válság rendezésébe nemzetközi közvetítők kapcsolódjanak be. Elsősorban az Európai Unió és Oroszország. A kommentátor úgy véli, hogy az Ukrajnában egymással szemben álló erők külső segítség nélkül nem tudnak kijutni a zsákutcából és elkerülni a polgárháborút.

Szerinte nem a baltikumi államokra, és nem Lengyelországra van most szükség, hanem arra, hogy az európai politikában fajsúlyos szerepet játszó Németország és Franciaország hallassa a hangját, mert számukra a kontinens stabilitása a fontos és nem akarnak újabb hidegháborút. Juszin véleménye az, hogy a "felelős, elfogulatlan európai hatalmak tudnak valódi kiutat javasolni a hatalomnak és az ellenzéknek a válságból".

A Vedomosztyi című befolyásos orosz üzleti-politikai napilap írása szerint ha nem rendeződik a válság Ukrajnában, az ország eleshet a további orosz pénzügyi segítségtől. Moszkva a decemberben megígért 15 milliárd dollárból (mintegy 3400 milliárd forint) 3 milliárdért már vásárolt ukrán eurókötvényeket, és Ukrajna a héten újabb 2 milliárd euró értékben akarnak állampapírokat kibocsátani.

A befolyásos orosz üzleti-politikai újságnak egy név nélkül nyilatkozó orosz állami tisztviselő azt mondta: egyelőre szó sincs arról, hogy felfüggesztenék a hitelnyújtást, de ha a politikai kockázatok megnőnek Ukrajnában, ha megjelenik az ottani hatalomváltás veszélye, akkor újfent elemezni fogják helyzetet Moszkvában.

Eközben, mint a 444.hu hírportál beszámol róla, szenvedélyes levélben fordult az európai közvéleményhez Jurij Andruhovics ukrán költő, aki maga is résztvevője a kijevi tüntetéseknek. Írása így szól:

Kedves barátaim, elsősorban is a külföldi újságírók és szerkesztők!

Az utóbbi napokban számtalan megkeresést kaptam tőletek azzal kapcsolatban, hogy mondjam el, mi folyik Kijevben és Ukrajnában, fejtsem ki a véleményem az eseményekkel kapcsolatban, és hogy mit gondolok a közeljövőről. Mivel egyszerűen fizikailag lehetetlen, hogy minden megkeresésre hosszasan válaszoljak, úgy döntöttem, ezzel a rövid állásfoglalással jelentkezem, amit aztán mindannyian szabadon felhasználhattok.

A legfontosabb, amit el kell mondanom, a következő. Kevesebb, mint négy év alatt Viktor Janukovics rezsimje az országot és a társadalmat a végletekig szétfeszítette. Ami pedig ennél is rosszabb, úgy sarokba szorította saját magát, hogy semmilyen kiutat nem hagyott magának, és ezért örökké ragaszkodnia kell a hatalomhoz – bármilyen eszközzel. Ellenkező esetben bíróság előtt találná magát. A lopás mértéke felülmúl mindent, amit ép ésszel az emberi kapzsiságról el lehet képzelni.

Az egyetlen válasz, amit ez a rezsim a harmadik hónapja tartó békés tüntetésekre adni tudott, az erőszak volt, olyan egyre fokozódó erőszak, amelynek természete összetett. A Majdanon támadó különleges osztagok ereje kombinálódik ellenzéki aktivisták és a tüntetések egyszerű résztvevőinek egyéni üldöztetésével és vegzálásával (megfigyelés, verések, autók és házak felgyújtása, otthonok lerohanása, motozások, letartóztatások, komoly jogi eljárás nélküli bírósági ítéletek). A kulcsszó itt a megfélemlítés. És mivel ez a megfélemlítés nem hatékony, és az emberek egyre nagyobb tömege tüntet, a hatalmon lévők az elnyomás eszközeit egyre brutálisabbá teszik.

A “jogi alapot” mindehhez január 16-on teremtették meg, amikor parlamenti képviselők, akik minden szempontból Janukovics elnöktől függnek, figyelmen kívül hagyva minden eljárási és szavazási szabályt, és valójában magát az alkotmányt is, alig néhány perc alatt (!) egyszerű kézfeltartással (!), megszavaztak egy rakás törvényi változást, amelyek valójában bevezették a diktatórikus hatalomgyakorlást és a szükségállapotot úgy, hogy valójában hivatalosan egyiket sem jelentették ki. Én például ennek a szövegnek a megírásával és terjesztésével több új büntetőjogi kategóriát kimerítek, a “rágalmazást”, a “feszültségkeltést”, stb. Röviden ha ezeket a jogokat szigorúan vesszük, akkor Ukrajnában minden tilos, amit a hatalmon lévők nem engedélyeztek egyértelműen. És az egyetlen dolog, amit engedélyeztek az, hogy engedjünk nekik.

Január 19-án az ezekkel a “törvényekkel” egyet nem értő ukrán társadalom ismét felkelt, hogy megvédje a jövőjét. Ma a Kijevből érkező híradások képein sisakos, maszkos tüntetőket láthatóak, néha botokkal a kezükben. Ne higyjék, hogy ezek “szélsőségesek”, “provokátorok” vagy “jobboldali radikálisok”. Én és az ismerőseim is így felöltözve megyünk ki tüntetni. Ebben az esetben a feleségem, a lányom és a barátaim is “szélsőségesek”. Nincs más választásunk: meg kell védenünk a magunk és a szeretteink életét és egészségét. A különleges alakulatok lőnek ránk, mesterlövészeik megölik a barátainkat. Csak egyetlen, a város kormányzati negyedében található háztömb körül 5 vagy 7 tüntetőt öltek meg különböző beszámolók szerint, és több tucat kijevinek nyoma veszett.

Nem állíthatjuk le a tüntetéseket, mert ez azt jelentené, hogy beletörődtünk, olyan országban kell élnünk, ami életfogytiglani börtönné változott. A fiatal ukránok, akik a posztszovjet időszakban születtek és nőttek fel, természetesen elutasítják a diktatúra minden formáját. Ha a diktatúra nyer, Európa egy Észak-Koreára számíthat a keleti határán, és különböző becslések szerint 5-10 millió menekültre.

Nem akarom önöket megijeszteni. Most a fiatalok forradalma zajlik, és ezért a hatalmon lévők elsősorban ellenük háborúznak. Amikor Kijevben besötétedik, rejtélyes “civil ruhás” csoportok járják a várost, fiatalokra vadászva, különösen azokra, akik a Majdan vagy az EU szimbólumait viselik. Elrabolják őket, és kiviszik az erdőbe, ahol meztelenül kínozzák meg őket a borzasztó hidegben. Valamilyen furcsa okból a célpontok elsősorban fiatal művészek – színészek, festők, költők. Az ember úgy érzi, mintha halálbrigádokat szabadítottak volna az országra azzal a feladattal, hogy irtsák ki a legjobbakat.

Még egy jellemző részlet. A kijevi kórházakból a rendőrség elrabolja a sérült tüntetőket, és (ismétlem, sérült emberekről beszélünk) elviszi őket kihallgatásra ismeretlen helyekre. Ma már veszélyes kórházba mennie még annak is, akit ártatlan járókelőként talált el egy rendőrségi plasztikgránát szilánkja. Az orvosok csak a karjukat tudják széttárni, és átadni ezeket a sérülteket a rendőrségnek.

Befejezésként: ma Ukrajnában számtalan emberiesség elleni bűncselekményt követnek el, és ezért a kormány a felelős. Ha ebben a helyzetben vannak szélsőségesek, éppen az ország vezetése érdemli meg, hogy annak nevezzék. Visszatérve a két kérdésre, amiket nekem mindig a legnehezebb megválaszolni: nem tudom, mi fog történni, és azt sem, hogy önök mit tehetnének értünk. Mindenesetre terjeszthetik ezt az írást. És érezzenek velünk együtt. Gondoljanak ránk. Mi fogunk nyerni, bármilyen keményen támadnak ránk. Minden túlzás nékül most az ukrán nép saját vérével védi a szabadság és igazság európai értékeit. Remélem ezt önök is méltányolják.
Andruhovics aggodalma valószínűleg jogos, hiszen a rendkívüli állapot esetleges elrendelésével a kijevi kormány teljes vakságra és süketségre kárhoztathatja az ország lakosságát. Bár Janukovics egyelőre tagadja, mégis egyre valószínűbb a rendkívüli állapot elrendelése. A kormányellenes tüntetők és a rohamrendőrök összecsapásait egyenes adásban közvetítő internetes espreso.tv nyilvánosságra hozott egy hitelesnek tűnő felszólító levelet, amelyet az elmúlt órákban kézbesítettek az ukrajnai internet- és mobilszolgáltatóknak, valamint földfelszíni televízió- és rádióműsor-szórással foglalkozó telekommunikációs vállalatok vezetőinek az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériumának aláírásával.

A felszólításban közlik, hogy január 24-től bármikor érvénybe léphet az egész országra kiterjedő rendkívüli állapot, amire a címzetteknek fel kell készülniük. A szolgáltatóknak a törvényi rendelkezéseknek megfelelően a kihirdetést követően azonnal be kell szüntetniük a hozzáférést a világhálóhoz, gondoskodniuk kell arról, hogy a lakosság számára kizárólag a nemzeti 1-es tévé- és rádiócsatornák adásai legyenek elérhetők.

Csak a vezetékes telefonhálózat maradhat működőképes, ám azon is csak a segélykérő számokat lehet hívni. A rendelkezések végrehajtásáról a szolgáltatók íráűsban kötelesek jelentést tenni a minisztériumnak.

*


Az Omega rendőrségi különleges egység levetkeztetett egy férfit a fagyban és kamerával fölvették a jelenetet, jelentette ki az egyik ukrán tévécsatorna adásában Vitalij Jarema, az ukrán fővárosi rendőrség volt parancsnoka, közölte a sajtó.

„Kollégáim felismerték őket. Ezek az Omega különleges egység katonái. Ezek a katonák a terrorizmus ellen kell, hogy harcoljanak, és túszokat szabadítsanak ki” – mondta Jarema.
Január 23-án tették közzé a YouTube-on azt a videót, melyen a letartóztatott aktivistán való gúnyolódás látható Kijev központjában.
A rendőrök kivitték a meztelen embert a fagyba és fényképezkedtek vele. Korábban azt állították, hogy a bűnösök a Berkut különleges egység tagjai.
Az Omega harccsoport a terrorizmus elleni, szélsőségesen nehéz körülmények között való harcra van kiképezve.

Diktatórikus törvények


A január 16-án az ukrán parlament által előkészítés, tárgyalás nélkül gyors szavazással elfogadott törvényt főbb kitételei (a 444.hu nyomán):

A gyülekezési szabadság korlátozása


    Az új törvény alapján tilos öt vagy annál több autóból álló karavánokban közlekedni. Aki megsérti a szabályt, attól elkobozhatják az autóját és két évre bevonhatják a jogosítványát. Így próbálják megakadályozni, hogy vidékről szervezetten utazzanak tüntetők a fővárosba.
    A békés demonstrációra vonatkozó szabályok megsértőit 24 órán belül azonosítják. A békés demonstráció szabályainak megsértéséhez elég, ha valaki gyakorlóruhában van, vagy sisakot visel. Ezért akár tíz napra el is zárhatják.
    Az ukrán tüntetések egyik sajátossága a sátrazás. Ehhez ezentúl rendőrségi engedély kell. Ennek hiányában 15 napra elzárhatják a tüntetőt. Azért is elzárás jár, ha engedély nélkül építenek ki színpadokat vagy hangosítást.
    A hatóság “legitim utasításainak” figyelmen kívül hagyásáért 56 ezer forintos bírság jár.
    A büntető törvénykönyv módosításával bűncselekménnyé minősítették azt, ha a tüntetők blokád alá vonják valakinek az otthonát. Ezért akár hat év börtön is kiszabható.
    Rendőr megfélemlítéséért hét év jár.
    A közrend csoportos megzavarásáért – hogy ez mi, azt a törvény nem részletezi – két éves börtönbüntetés járhat.
    Nagymértékű rendzavarásért akár 15 év.
    Ezzel szemben a rohamrendőrök és parancsnokaik, akik a tüntetők ellen követnek el bűncselekményeket, mentesülnek a jogkövetkezmények alól.

A szólásszabadság korlátozása


    Az új törvény alapján ahhoz, hogy valaki tudósíthasson a tüntetésekről, regisztrálnia kell a hatóságoknál. Aki regisztráció nélkül tudósít, attól elkobozhatják a felszerelését és megbírságolhatják.
    A kormány letilthatja az internethozzáférést.
    Az internetszolgáltatók, akik a tiltás ellenére se korlátozzák a hozzáférést, 190 ezer forintos bírságot fizethetnek.
    A rágalmazást visszavették a büntető törvénykönyvbe, két év börtön jár érte.
    A “szélsőséges anyagok” terjesztése – hogy mi számít szélsőségesnek, az nincs meghatározva – három év börtönt ér.
    Az is három évet kaphat, aki rendőrről vagy bíróról gyűjt adatokat.

Az egyesülési jog korlátozása


    A civil szervezetek és egyházak nem vehetnek részt “szélsőséges tevékenységekben”. Hogy ez mi, azt nem határozták meg.
    A civil szervezetek “politikai tevékenységük” finanszírozásához állami engedélyt kell kérjenek.
    Azok a civil szervezetek, amelyek külföldről is támogatást kapnak, fel kell tüntessék, hogy “külföldi ügynökök”.
 

2014. jan. 21.

Polgárháborús veszély Ukrajnában?

A csúzlis forradalmár - Kijev, 2014. december 19.
© AFP / Sergei Supinsky
2014 januárjának közepétől újra feszültebbé vált a hangulat Kijevben, a zavargások 19-én meghaladták a decemberiek mértékén. Vasárnap a kijevi ellenzék nagygyűlést tartott a Függetlenség terén (a Majdanon), amelyen becslések szerint legalább százezren, egyes források szerint pedig közel félmillióan vettek részt. A tüntetés békésnek indult, ám egy ponton túl a radikális tüntetők néhány ezres csoportja összecsapott a kormánynegyedet lezárva tartó rohamrendőrökkel a Dinamo-stadionnál. Helyszíni beszámolók szerint az arcukat maszkkal, sállal, gázálarccal eltakaró radikális tüntetők különféle tárgyakat, petárdákat, füstbombákat és Molotov-koktélokat dobáltak a rendőri kordon felé. Akadt aki csúzlival támadt... A feldühödött tüntetők a rendfenntartó erők több autóbuszát és teherautóját felgyújtották.  Másnap reggel is folytatódtak az összecsapások az ukrán tüntetők és a rohamrendőrök között. Ekkor már legalább 12 órája tartott az ukrán fővárosban a tüntetők és a rendvédelmi szervek minden korábbinál élesebb összecsapása. Minimum öt rendőrségi buszt és 2 teherautót fel is gyújtottak a dühödt tüntetők. Mindez annak az ellenállási-tiltakozási hullámnak a keretében történt, amely amiatt vett új lendületet, hogy az ukrán törvényhozás az előző héten alaposan megszigorította a gyölekezési szabadságra vonatkozó szabályokat. Emiatt több százezren vonultak ki a kijevi Majdanra - és el-elszabadulni látszottak az indulatok. Sokak szerint az irányítás kicsúszott az ellenzéki megmozdulás vezetőjének számító Vitalis Klicsko volt ökölvívő világbajnok kezéből. Ugyanis miközben a rohamrendőrök könnygázzal töltött villanó és hanggránátokat lőttek a tömegbe és a tüntetők közül többen a buszok tetején állva a "forradalom" szót skandálták, Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) vezetője a helyszínen igyekezett csillapítani a kedélyeket, de közben valaki a tüntetők közül poroltóval lefújta, és többen kifütyülték.

Korábban Klicsko azt nyilatkozta, hogy találkozott Viktor Janukovics ukrán államfővel. Az elnök azt ígérte, hogy hétfőn bizottságot alakítanak, amely a válsághelyzet rendezésével foglalkozik. Az ukrán közszolgálati televízióban Klicsko rámutatott, hogy a helyzet a polgárháborúhoz közelít.„A rendszer nem az embereket, hanem csak a hatalmat szolgálja” – állapította meg az Ütés párt vezetője.

A híradások szerint vasárnap és hétfőn száznál több rendőr sérült meg a tüntetők akciói nyomán. Tucatnyinál több tüntetőt őrizetbe vettek.

A Jobboldali Szektor elnevezésű szélsőséges csoport megerősítette, hogy tagjai részt vettek a rohamrendőrök és a tüntetők között a Dinamo stadionnál kitört összecsapásokban.